Tükörbe néztem, a Szépség tükre volt, a szerelem játszott benne, meg a viszontszerelem. Tükrömbe néztem, nem láttam magam. Tükrödbe néztem, magunkat láttam.
Májusban két előadásunk kerül reflektorfénybe. Legújabb, gyermekeknek szóló produkciónkat, a Pinokkiót három városban is színpadra visszük, míg Tükör című néptáncszínházi műsorunkkal ötállomásos turnéra indulunk, amelynek keretében első alkalommal mutatkozunk be a vajdasági közönség előtt.
Áprilisban változatos és gazdag kínálattal várjuk közönségünket: repertoárunkban három különböző előadás is helyet kap. A legkisebbek és családjaik örömére a Pinokkió kétszer is színpadra kerül Sepsiszentgyörgyön, újra műsorra tűzzük a Tükör című néptáncszínházi előadásunkat, a hónap végén pedig a Napszentület című misztikus táncjátékkal lépünk fel Székelyudvarhelyen.
Márciusban több szervezett előadás keretében is műsorra tűzzük új, interaktív gyermekelőadásunkat, a Pinokkiót. Részt veszünk az évente megrendezésre kerülő Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozóján, a hónap végén pedig a Sepsi Theatre ShowCase fesztivál keretében is színpadra lépünk.
Javában zajlanak legújabb interaktív gyermekelőadásunk, a Pinokkió próbái. A Tapasztó Ernő rendezésében és Farkas Tamás koreográfiájában készülő produkciót február 26-án mutatjuk be Sepsiszentgyörgyön.
A 2026-os év első hónapja sokrétű programkínálattal indul: bel- és külföldi turné, szervezett előadások és vendégjátékok gazdagítják a repertoárt. A fiatalabb korosztályra is kiemelt figyelmet fordítunk, Sepsiszentgyörgyön és Budakalászon Lúdas Matyi kalandjai elevenednek meg, január 28-án pedig a Bekecs Táncszínház vendégjátéka egészíti ki a gyermekeknek szóló kínálatot.
Meglehetősen furán lebegtek és igencsak sűrűn változtak a hírek a harmincötödik sepsiszentgyörgyi Népzene- és Néptánctalálkozó előtti hetekben. Az viszonylag hamar egyértelmű lett, hogy a kormány megszorításai miatt ez az alkalom nem olyan lesz, mint a korábbiak voltak, de sokáig teljesen bizonytalan volt, hogy mégis, milyen lesz, és főleg, hogy mekkora.
Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek elemezni és javítani a felhasználói élményt. Kérjük, tekintse át lehetőségeit, és válasszon.
Ha 16 évesnél fiatalabb, kérjük, győződjön meg arról, hogy szülője vagy gyámja beleegyezését adta, a nem alapvető sütik használatához.
A beállításait bármikor módosíthatja, a további információkért az adatkezelésről, kérjük, olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat. Beállításait később módosíthatja megváltoztathatja.
Ne feledje, hogy ha bizonyos típusú sütik, vagy szolgáltatások letiltása mellett dönt, az befolyásolhatja a webhely által nyújtott élményét és az általunk kínált szolgáltatásokat.
Az alapvető sütik és szolgáltatások biztosítják az oldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik és szolgáltatások a GDPR szerint nem igénylik a felhasználó hozzájárulását.
A statisztikai sütik és szolgáltatások felhasználási információkat gyűjtenek, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy betekintést nyerjünk abba, hogyan lépnek kapcsolatba látogatóink a weboldalunkkal.
A marketing szolgáltatásokat harmadik fél hirdetői vagy kiadói használják személyre szabott hirdetések megjelenítésére. Ezt a látogatók nyomon követésével teszik meg különböző weboldalakon.
Ez a kategória minden olyan sütit, domaint és szolgáltatást magában foglal, amelyek nem tartoznak a megadott kategóriákba, vagy amelyeket nem kategorizáltak.
Ez a weboldal sütiket használ a böngészési élmény javítása és a webhely megfelelő működésének biztosítása érdekében. A webhely használatának folytatásával elismeri és elfogadja a sütik használatát.