„(…) egy pillanatra képzeljük magunkat a nézőtéren, elevenítsük fel az előadások idézte belemerüléseink hangulatát, az akkor feltörő szellemi bizsergést, vagy éppen kritikus hangot. Mi más lehet egy színpadi produkció végső célja, mint az, hogy a művészi kifejezés megannyi eszközét-formáját összegyúrva szubjektív, csakis az Én világában megszülető, rétegeiben is gazdag élménnyé nemesüljön. Akár pillanatnyi, akár évekre, netán egész életre elkísérő élménnyé, ami által az érzés, a látvány, a bizsergés ott ragad a lélek függönyén. (…)
Az előadások, a népzene- és néptánctalálkozók, az alkotó- és tanulótáborok albumszerű felelevenítésével, az alkotók és az intézményes keretet megteremtők vallomásaival az együttes életét közelről követő szerző-szerkesztő korántsem tud teljes képet nyújtani. Mégis, a hivatásos együttessé érés, majd felnőtté válás (tánc) ösvényeinek megannyi állomását már-már belülről ismerve olyan kiadványt kíván az asztalra tenni, amely közel hozza, beavat ennek a szemünk előtt formálódó műfajnak a rejtelmeibe, az azt művelő alkotók világába, de a tiszta forrás csobogó hangját sem felejti. Olyan közeg ez, amely úgy mutatja meg a tovább vinni érdemes értékvilágot, hogy egy percig sem téveszti szem elől, kik vagyunk, honnan jövünk, s talán abban is nyújt néhány támpontot, hogy hová tartunk.” (Ferencz Csaba)
Multimédiás kiadvány
Erdély sokrétű néprajzi tájegységeinek közösségei rendkívüli változatosságban, ugyanakkor stílusegységben élték és éltették a magyar néptáncot és népzenét egészen napjainkig. Tánclépéseiket elődeik mozgásvilágából hozzák, a zenészek pedig úgy adják át egymásnak a tudást, mint jó mesteremberek. Azok az adatközlők, akik ezt az értékes hagyatékot magukban hordozzák, nem színpadra, hanem nehéz fizikai munkára termettek. Közülük többen, idős koruk ellenére mégis vállalják, hogy különböző rendezvényeken fellépjenek, táborokban tanítsanak, mert csak így tudják áthagyományozni tudásukat. Ilyen indíttatásból tettek eleget több mint ötszázan a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes meghívásának és vettek részt az együttes és a Lajtha László Alapítvány által szervezett eddigi huszonkilenc Népzene- és néptánctalálkozó egyikén, egyesek pedig többszöri visszatérői voltak említett találkozóknak.
A XXX. Népzene- és néptánctalálkozó alkalmából szerkesztett multimédiás kiadványban közülük azokat az adatközlőket idézzük meg, akik életükről, a tánc, a zene, a hagyományok iránti vonzalmukról a Háromszék Táncegyüttes kiadásában megjelent Forrásvidéken című kötetben vallottak (Fekete Réka - Ferencz Csaba: Forrásvidéken, Sepsiszentgyörgy, 2013). A Szilágyság, Kalotaszeg, Szék, Mezőség, Marosszék, Küküllő mente, Székelyföld, Gyimes mintegy hetven adatközlőjének hang-, fotó- és videófelvételeiből készült összeállítás nem csupán a hagyományőrzők tánctudását, zenei tehetségét villantja fel, hanem személyiségét is közelről érzékelteti. Az egyenként öt-hat perces portrék egy-egy adatközlő, illetve adatközlő házaspár természetes világába vezetnek be, abba az élettérbe, amelyben az adott település népi kultúrája szervesült. (Fekete Réka)
„Ahogy az ember beljebb megy az erdőbe, látja, hogy ott még mennyi szépség rejtőzködik, mennyi titokzatosság rejlik egy-egy faóriás lombja alatt. Így van ez népi kultúránkkal, az általunk immár hagyományként kezelt, eleink által ellenben megélt, életünk részévé szervesült tárgyi, ruházkodási, táncos-zenei örökséggel és szokásvilággal. Mindezt az életbölcsességet, tartást ami belülről támasztja meg ezeknek az értékeknek a viselését, a velük való együttélést, nem lehet úgy örökölni, mint a göndör hajat vagy a karcsú termetet, ebbe bele kell nőni, ebben az érzésvilágban kell felnőtté válni. Ám az az idő elmúlt, annak a kornak a levelei megsárgultak, megfogyatkoztak. És mi, akik ezen értékek ízét, miként szánkban az anyanyelvünkét, szeretnénk érezni, kezünket kinyújtjuk értük, és a lombok alá tartjuk kötényünket, hogy a kincs abba belehulljon.” (Fekete Réka)
„Szomjunkat olthatjuk ha vizet iszunk, de azt a természetes éhséget, mely hagyományos népi kultúránk megismerésére irányul, csak az csillapíthatja, ha minél közelebb kerülünk hozzá. (…)
A sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes létrehozásában ugyan szerepet játszott az is, hogy alakulása egybeesett az 1989 utáni szellemi nyitással, de megvalósítása nem lett volna lehetséges, illetve nem azt az irányt vette volna, ami valóban az értéket képviseli, ha nincsenek olyan fiatalok, akik az 1970-es évek végén alakult táncházakban, falujárások alkalmával már korábban megmártóztak a hagyományos népi kultúra szépségeiben és rejtelmeiben, megfertőződtek apáink zenéjével, táncával, és megérezték azt a szomjúságoltó érzést, amiről előbb szóltam.
Könczei Árpád és Deák Gyula – az akkori helyi hatalom, főként Orbán Árpád segítségével (…) fél esztendő alatt olyan együttest verbuvált a háromszéki megyeközpontban, amelyet Erdély-szerte eme kultúra nagyköveteként emlegetnek.” (Fekete Réka)
