A Lajtha László Alapítvány és a Háromszék Táncszínház évek óta sikeresen szervezi meg Sepsiszentgyörgyön a táncházakat, melyek évről évre új generációkat szólítanak meg, avatnak be a népzene és a néptánc világába. Úgy gondoljuk, hogy a néptáncok elsajátításának és a népi kultúra megismerésének lehetőségét folyamatosan biztosítani kell a fiatalok számára, hiszen a résztvevők nem csupán jól szórakoznak, hanem lehetőségük nyílik arra, hogy a hagyományos néptáncokat és népdalokat is beépítsék kulturális preferenciáik közé.
A táncházak átlagban 2-3 hetente kerülnek megrendezésre a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előcsarnokában. Ezen alkalmakkor a Háromszék Táncszínház zenekara (Heveder zenekar) és a Folker együttes gondoskodnak az élő muzsikáról.
A 2022/2023-as táncházi évadban továbbra is kiváló táncművészeink váltakozva lesznek táncházaink házigazdái, akik lendületes, izgalmas programokkal, tánc- és népdaltanítással várják majd a népzene és néptánc iránt érdeklődőket.
Az említett periódusban 6 nagyobb hangvételű, jeles-napi, ünnepi táncházat is tervezünk: Katalin-napi táncház, Karácsonyi táncház, Farsangi táncház, Szent György-napi táncház, továbbá táncházak a Sepsiszentgyörgyi Népzene- és Néptánctalálkozó keretében (2022 november). Ezen alkalmakkor hagyományőrző zenekarok gazdagítják a programot. Ünnepi, nagy táncházaink olyanok érdeklődését is felkelti, akik egyébként nem tartoznak a néphagyományok iránt érdeklődő, stabil táncházas célközönségünk körébe. Mindezen tapasztalatok által bizonyosak vagyunk abban, hogy a városi közönségnek igénye van az ilyenfajta kulturális, közösségi élményekre, találkozásokra.
Táncházaink kiemelkedő és minőségi eseménynek számítanak Sepsiszentgyörgy kulturális életében.