ECCE HOMO

Táncszínházi előadás Munkácsy Mihály nyomán

Az ECCE HOMO címet viselő táncszínházi produkció Munkácsy Mihály festményeit kívánja egyedi módon feldolgozni. Az előadás egyrészt felhasználja a festőgéniusz életútjának egy-egy karakteres elemét, másrészt 21. századi, kortárs gondolattal társítja a képzőművészeti alkotások jelentéstartalmát, mondanivalóját, erős drámaiságát. A műsor egésze az „Íme az ember”, szinte filozófiai gondolat mentén halad, boncolgatva az emberi gyarlóságot, szeretetet, gúnyt, vágyat, az áteredő bűnnel terhelt emberi természet sajátosságait. Az alkotók egy folyamatosan mozgó, állandóan változó projekció használatával alakítják a teret Munkácsy Mihály festményeinek sajátos helyszínévé.

Alkotók:

Zeneszerző: Fazakas Levente
Jelmez: Cristina Breteanu
Díszlet: Szőke Zsuzsi
Látvány, projekció: Izsák Előd
Kellékmester: Zayzon Ádám
Művészettörténeti tanácsadó: Gyarmati Gabriella
Dramaturg: Tapasztó Ionela-Alexandra
Táncmester, koreográfus asszisztens: Farkas Ágnes 

Koreográfus: Farkas Tamás
Rendező: Farkas Tamás - Tapasztó Ernő  

A hangfelvételen közreműködnek:
Tiberius String Quartet: 
Molnár Tibor - I. hegedű
Lokodi Károly - II. hegedű
Molnár József - mélyhegedű
Zágoni Előd - gordonka

Dresch Mihály - tárogató, fuhun
Rázga Áron/Vida Mónika Ruth- zongora
Lőfi Gellért - ének
Gáspár Csaba - ének
Kerezsi Csanád - ének

Heveder zenekar:
Fazakas Levente - hegedű, ének
Fazakas Albert - cimbalom, brácsa
Szilágyi László - brácsa, ütőgardony
Bajna György - nagybőgő

Both Hajnal – fuvola
Vitályos Dorottya - klarinét
Kertész Huba – gitár
Kertész János - zongora

Az előadásban élőben zongorázik Ádám Julcsi.

Stúdió, utómunka: Kertész János, Kertész Huba

Plakát: Hodgyai István

Tánckar: Abonyi Rebeka, Ádám Júlia, Balla Gergely, Gere Csaba, Gere Gabriella, Golicza Bernadett, Drimba Máté, Fazakas Mónika, Ferencz Péter, Fülöp Zoltán-József, Kiss Adorján, Kocsis Lilla-Tünde, Lukács Réka, Márton Csaba, Márton Edina-Emőke, Melles Endre, Pável Hunor-Mihály, Portik-Cseres Norbert, Simó Eszter, Vitályos Dorottya

Az előadásban felhasznált műtárgyfotók a Szépművészeti Múzeum- Magyar Nemzeti Galéria, a debreceni Déri Múzeum, valamint Pákh Imre magángyűjtő tulajdonát képezik, és jogi védelem alatt állnak.

Az előadást 12 éven felüli nézőinknek ajánljuk.

Premier: 2024. január 29., Sepsiszentgyörgy, Háromszék Táncstúdió


Az előadásban látható festmények:

Ásító inas

Az árvaságra jutott Munkácsy Mihály kezébe nevelőapja kenyérkereső szakmát kívánt adni, ezért egy békéscsabai asztalosműhelybe adta inasnak. Nem voltak könnyű évek… Majd elszakadva a gyalupadtól és festőművészi pályára lépve, 1869-ben elkészítette a minden magyar által ismert képet, az Ásító inast. Felidézte vele az asztalosműhelyben végzett kemény munkát, a folytonos korán kelést, a szerény élelmezést és a sokszor kíméletlen mesterek és inastársak viselkedését, mindent, amely őt oly kitartóvá tette művészi alkotómunkájában is.


Siralomház

Munkácsy Mihály első jelentős sikerét a Siralomház című kritikai realista festményével aratta a párizsi Salonban. Az 1870-ben bemutatott alkotás egy erkölcsi példabeszéd, amely az utolsó estéjén a siralomházban közszemlére kitett elítélt példájával kíván másokat elriasztani a bűntől, a bűnözéstől. A kép magában foglalja a betyárok megítélésének kettősségét, egyrészt a betyárokhoz fűződő eszményített hozzáállást, a legendákkal körülfont betyárromantikát, másrészt a Munkácsy által Csabán megélt betyártámadás fájdalmas emlékét egyaránt.


Köpülő asszony

A kritikai realista képek szókimondó jellege, a kendőzetlen valóság megmutatásának szándéka vezette Munkácsy Mihályt a Köpülő asszony című kép megfestése során. Az 1873-ban született alkotás a kétkezi munka terhét hosszú évtizedek óta viselő asszonyalak és egy bájos, a köpülés folyamatát érdeklődve, de enyhe szomorúsággal követő gyereklány kettősén alapul.


Rőzsehordó nő

Munkácsy Mihály barátja, a természeti szép iránt elkötelezett Paál László hívására érkezett a franciaországi Barbizonba 1873 őszén, hogy a szabadban való festés lehetőségeit tanulmányozza. Ekkor készült az életmű egyik legismertebb képe, a Rőzsehordó nő, amely egy, a napi munkában megfáradt, magának rövid pihenőt engedélyező asszonyt ábrázol. A festményen a nőalakot körülölelő természeti környezet megörökítése rokonságot mutat a jeles francia realista, Gustave Courbet tájfelfogásával.


Ballada

Munkácsy Mihály múltidéző kosztümös szalonképeinek egyik legreprezentatívabb darabja az 1888-ban készült Ballada című alkotás. A kép érdekessége, hogy az álló férfifigurához maga Munkácsy Mihály állt modellt a képet előkészítő fotótanulmányon, azonban a festményen önmagát kissé megfiatalítva ábrázolta.


Liszt Ferenc arcképe

Úgy tartották, Munkácsy Mihály alkotásai a magyar festészet lényegét hordozzák, és úgyanígy vélekedtek a magyar zene tekintetében a festő barátjáról, a zeneszerző zseniről és zongoravirtuózról, Liszt Ferencről is. Mindketten szenvedélyesen, a legnagyobb odaadással fordultak hivatásuk felé. A közöttük lévő több évtizedes barátság során rajzok sora született, azonban a festmény elkészítésére 1886-ig, Liszt Ferenc életének utolsó hónapjaiig kellett várni.


Mozart halála

A zeneszerző, Wolfgang Amadeus Mozart életének utolsó pillanatait ábrázolja Munkácsy Mihály 1886-ban született, az Amerikai Egyesült Államokban őrzött képe, a Mozart halála című ábrázolás. A komponista betegszobájában a Requiem próbáját irányítja, társaságában zenészeket és énekeseket találunk. A mű korabeli bemutatóján a kép mögé – a jelenet drámaiságának fokozására – jeles muzsikusokból és híres énekművészekből álló zenekart rejtett a festő.


Krisztus Pilátus előtt

A Milton az elveszett paradicsomot diktálja leányainak című történeti tematikájú kosztümös kompozíciójának sikere után Munkácsy Mihály újabb komoly és közérthető képötletet keresett. A legegyetemesebb témát, amelynek megörökítésére festő csak vállalkozhat, Krisztus személyében találta meg, akinek három óriás méretű képen örökítette meg az együttlátó evangéliumokban leírt szenvedéstörténetét. 1881-ben mutatta be a Krisztus Pilátus előtt című kompozíciót, amelyet Krisztus emberi szenvedésével szembesíti nézőjét. E művét realista szentképnek tekintették, hisz glóriát Munkácsy nem festett a képre.


Ecce homo

Munkácsy Mihály a millenniumi ünnepségek idején mutatta be Budapesten a következő evangéliumi jelenetet ábrázoló kolosszálképét, az Ecce homot. Krisztus és a részvéttelen tömeg szembenállása Munkácsy minden Krisztus-képének központi problematikája, amit az Ecce homon a Krisztus által elszenvedett fizikai bántalom és megalázás látható nyomai tesznek még fájdalmasabban átérezhetővé. A kép európai körútjának dublini állomásán az ifjú James Joyce is látta a művet, majd elragadtatással írt róla: „A kép oly félelmetes valószerűséggel tárja fel a mindkét nemre jellemző, és minden fokon megmutatkozó, démoni karnevállá korbácsolt, felcsigázott aljas emberi indulatokat, hogy jellemzésére minden szó kevés.”


Golgota

Munkácsy Mihály másodikként festette meg, 1884-ben Párizsban mutatta be a Krisztus szenvedéstörténetét lezáró jelenetet, a Golgota című kolosszálképet. Az ábrázolás a Szentíráshoz hűen – a keresztre feszítés után e világra boruló sötétség óráiban lejátszódó történések legfontosabb jelenetét mutatja, a prófétát életének utolsó pillanataiban látjuk. A drámai hatású ábrázolás sikerét festői bravúrok sorozatával alapozta meg.

Festmény ismertetők: Gyarmati Gabriella, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum művészettörténésze, előadásunk szakmai tanácsadója

A Háromszék Táncegyüttes hivatalos fenntartója:
Az előadás létrejöttét támogatták:

Közelgő előadások

Előzetes

magnifiercrosschevron-down