Napszentület

misztikus táncjáték életről-halálról

"Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam és az értelem egy szikrája világított az én homályos lelkemben is. Láttam a földet, az eget, az évszakokat. Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat. A földön éltem és lassan felderültem. Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerű! Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb? Nem történhetett. Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Más és jobb nem is történhetett velem." (Márai Sándor)

Aki valaha is közel került a néplélekhez, és ismeri annak a túlvilágba vetett hitét, az azzal is tisztában van, hogy szakrális gondolataik szerint fizikai létünk nem záródik le a megnyugvás pillanatában, hanem egy átmeneten keresztül Isteni részünk megérkezik az öröklétbe. A néphagyomány szerinti, evilági létünk különböző állomásaihoz kötődő ősi szokásrendszer költészete telis-tele van olyan motívumokkal, melyek ünnepé emelik a túlvilágra való megérkezés pillanatát. Megtisztító rítusaink, szertartásaink pedig a misztikus tapasztalat által lehetőséget nyújtanak a végső beteljesüléshez.

Előadásunk egy álomszerű világba kalauzolja a nézőt, melyben az utolsó átváltozáshoz kötődő táncrituálén keresztül megénekeljük a "legnagyszerűbbet" — az ÉLET csodáját.

A Napszentület c. előadással emlékezünk Deák Gyula Levente igazgatóra, Virág Imola, Váradi Ágnes, Csákány Helga Katalin táncművészekre, Maksai Gábor Ernő színpadtechnikusra és minden elhunyt kollégánkra, barátunkra, akik túl korán csatlakoztak az égi társulathoz.

Tánckar: Abonyi Rebeka, Balla Gergely, Gere Csaba, Gere Gabriella, Dezső Ákos, Drimba Máté, Fazakas Mónika, Ferencz Péter, Fodor-Kiss Dalma, Fülöp Zoltán-József, Kacsó Nimród-Károly, Kiss Albert-Adorján, Kocsis Lilla-Tünde, Kovács Bernadett, Lakatos Ágnes, Lukács Réka, Márton Csaba, Márton Edina-Emőke, Pável Hunor-Mihály, Portik-Cseres Norbert, Sopronyi Nándor-Áron, Sorbán Dorottya, Szimjon Noémi, Vitályos Dorottya-Lídia

Zenekar: Fazakas Levente, Fazakas Albert, Szilágyi László, Bajna György
Klarinéton játszik: Vitályos Dorottya-Lídia

Főbb szerepekben:
Élet/halál angyal: Márton Csaba / Pável Hunor-Mihály
Férfi: Fülöp Zoltán-József / Drimba Máté

Alkotók:
Jelmez: Furik Rita
Zene: Ifj. Csoóri Sándor, Fazakas Levente, Izabella Caussanel
Animáció/arculat: Musát Arnold
Maszkmester: Szakács Sándor
Látvány: JuZso
Táncmesterek: Farkas Ágnes, Farkas Tamás
Koreográfusok: Farkas Tamás, Furik Rita

Rendező-koreográfus: Juhász Zsolt

Aligazgató: Sipos Noémi
Igazgató: Virág Endre

Bemutató: 2025. szeptember 18., Sepsiszentgyörgy – Háromszék Táncstúdió

A Háromszék Táncszínház hivatalos fenntartója:

Közelgő előadások

ápr
29
19:00
Napszentület
Székelyudvarhely, az Udvarhely Néptáncműhely székhelye

Napszentület

Dátum
április 29., (sze) 19:00
Helyszín
Székelyudvarhely, az Udvarhely Néptáncműhely székhelye
magnifiercrosschevron-down

Ez a weboldal sütiket használ a böngészési élmény javítása és a webhely megfelelő működésének biztosítása érdekében. A webhely használatának folytatásával elismeri és elfogadja a sütik használatát.

Összes elfogadása Csak a szükségesek elfogadása