Két új bemutató, hat különböző előadás, vidéki kiszállások, nagyobb belföldi- és külföldi turnék színesítették a 2021/2022-es évadunkat.
Az évad első mozzanataként 2021. augusztusában az István, a király Székelyföldi Nagyprodukcióban működtek közre táncosaink, összesen 6 alkalommal léptünk színpadra a Sepsi Arénában.
Átöltözés
Ivácson László rendezésében és koreográfiájában készült a 2021/2022-es évad első előadása, az Átöltözés című produkció premierjére 2021. szeptember 21-én került sor.
Előadásunk során híres erdélyi bortermő vidékekre látogattunk el: a Küküllők mentére, valamint Nagyenyed környékére. Az itt élő nemzetiségek (magyar, román, cigány) népi kultúráján keresztül mutattuk be a „szőlő életét”, a borkészítés különböző fázisait és ezen alkalmakhoz kötődő népszokásokat, mulatságokat. Mindeközben híres adatközlő személyiségek táncait, énekeit, muzsikáit elevenítettük fel.
A produkciót az évad során 22 alkalommal játszottuk, Sepsiszentgyörgy mellett Kézdivásárhelyen, Baróton, márciusban pedig egy turné keretében Temesváron, Aradon és Budapesten is bemutattuk az előadást. Áprilisban részt vettünk a XVI. Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozóján, amelynek keretében Nagyváradon a Szigligeti Színházban nagy sikerrel vittük színpadra ugyanezt az alkotást. Margitta és Nagykároly közönsége is barangolhatott a bortermő vidékeken, évadunkat pedig szintén az Átöltözéssel zártuk június 20-án.
Fotó: Kátai Jocó
Tiszta
Szeptemberben megváltozott szereposztással újra műsorra tűztük a Juhász Zsolt rendezésében készült Tiszta c. néptánc-színházi előadásunkat. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Bethlen Gábor alap támogatásával 2021. október 7-12. között többállomásos turnéra indultunk az előadással, amelynek keretében Budapesten, a Határtalan Táncfőváros fesztiválon, továbbá Cegléden, Vecsésen, Szarvason és Nagyváradon is bemutattuk.
Fotó: Toró Attila
Táncsétány
Decemberben új szereposztással újítottuk fel a Táncsétány c. produkciónkat Ivácson László rendezésében. Az előadást az évad során 5 alkalommal játszottuk, Sepsiszentgyörgy mellett a győri XVII. Magyar Táncfesztiválon is színpadra vittük.
Rézhúron
Rézhúron című előadásunkkal Erdély legszebb tájainak folklórkincsében vándoroltunk, tánccal, muzsikával, melynek középpontjában prímásunk hegedűjének rézhúrja állt, ez az előadás címadója
A rézhúron játszott dallamok vezetnek el a népzene, a néptánc és a népdal nyelvén Bukovina, Székelyföld, Felső-Marosmente, Mezőség, valamint Kalotaszeg vidékeire.
Hosszú évek óta a Rézhúron az első olyan produkciója együttesünknek, amely lehetőséget teremtett még a legkisebb vidéki színpadokon való fellépésre is. Nagy örömünkre így kis vidéki településeken, falvakban, községekben is bemutatkozhattunk Kovászna megyében és Magyarországon egyaránt: Gelencén, Lajosmizsén és Orosházán is színpadra vittük folklórműsorunkat.
Fotó: Kátai Jocó
Világhírű Redever
Februártól szervezett előadások keretében, új szereposztással tűztük műsorra a Világhírű Redever c. gyerekeknek szóló produkciónkat. Az évad során 17 alkalommal örvendeztettük meg legkisebb nézőinket. Sepsiszentgyörgy mellett Csorváson, Tiszakécskén, Budapesten, Nagyajtán, Baróton, Vargyason, Gelencén, Perkőn, valamint a 7. Győri Gyermek Táncfesztiválon is találkozhattak a gyerekek Redeverrel, Gyuri királlyal, a királylányokkal, Lágyi mesterrel, Albival és Leventével.
Tánckincs
Évadunk második premierjére májusban került sor. Ivácson László rendezésében mutattuk be Tánckincs című diákelőadásunkat május 31-én. Előadásunk egy friss, pörgős interaktív néprajzi gyűjtemény, amely nemcsak bemutatja a magyarság által megőrzött régebbi és újabb néptáncokat, hanem szintről-szintre haladva e táncok eredetével, a fejlődés, a változások okaival is foglalkozik.
Egy izgalmas játékra hívtuk a diákokat, akik okostelefonjaik segítségével kapcsolódhattak be a virtuális múzeumi sétába. 4 szervezett előadást mutattunk be ebben az évadban, de a következő évadban újra várjuk szeretettel a diákokat erre az izgalmas kalandozásra.
Produkciós tevékenységünk mellett fontos kiemelnünk, hogy az évad második felében elkezdődtek a Háromszék Táncstúdió felújítási munkálatai. A Kovászna Megye Tanácsa által finanszírozott projekt keretében új tető- és homlokzatszigetelés kap a Háromszék Táncegyüttes és az M Studio állandó játszóhelyeként működő épület, továbbá korszerűsítik az épület szellőztetőrendszerét is.
A 65 előadás után most rövid szünetet tartunk, augusztusban pedig újult erővel várjuk nézőinket az István, a király Székelyföldi Nagyprodukcióra, amelynek ismét a Sepsi Aréna ad otthont augusztus 20-24. között.
A Háromszék Táncegyüttes színes és színvonalas tevékenységét az évad folyamán Kovászna Megye Tanácsának állandó támogatása mellett a Csoóri Sándor Alap, a Bethlen Gábor Alap, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alap, és Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala támogatta pályázatok révén.