Sikeres évadot zár a Háromszék Táncegyüttes

2022. June 28.

Két új bemutató, hat különböző előadás, vidéki kiszállások, nagyobb belföldi- és külföldi turnék színesítették a 2021/2022-es évadunkat.

Az évad első mozzanataként 2021. augusztusában az István, a király Székelyföldi Nagyprodukcióban működtek közre táncosaink, összesen 6 alkalommal léptünk színpadra a Sepsi Arénában.

Change

Ivácson László rendezésében és koreográfiájában készült a 2021/2022-es évad első előadása, az Change című produkció premierjére 2021. szeptember 21-én került sor.

Előadásunk során híres erdélyi bortermő vidékekre látogattunk el: a Küküllők mentére, valamint Nagyenyed környékére. Az itt élő nemzetiségek (magyar, román, cigány) népi kultúráján keresztül mutattuk be a „szőlő életét”, a borkészítés különböző fázisait és ezen alkalmakhoz kötődő népszokásokat, mulatságokat. Mindeközben híres adatközlő személyiségek táncait, énekeit, muzsikáit elevenítettük fel.

A produkciót az évad során 22 alkalommal játszottuk,  Sepsiszentgyörgy mellett Kézdivásárhelyen, Baróton, márciusban pedig egy turné keretében Temesváron, Aradon és Budapesten is bemutattuk az előadást. Áprilisban részt vettünk a XVI. Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozóján, amelynek keretében Nagyváradon a Szigligeti Színházban nagy sikerrel vittük színpadra ugyanezt az alkotást. Margitta és Nagykároly közönsége is barangolhatott a bortermő vidékeken, évadunkat pedig szintén az Átöltözéssel zártuk június 20-án.

Photo: Jocó Kátai

Pure

Szeptemberben megváltozott szereposztással újra műsorra tűztük a Juhász Zsolt rendezésében készült Pure c. néptánc-színházi előadásunkat. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Bethlen Gábor alap támogatásával 2021. október 7-12. között többállomásos turnéra indultunk az előadással, amelynek keretében Budapesten, a Határtalan Táncfőváros fesztiválon, továbbá Cegléden, Vecsésen, Szarvason és Nagyváradon is bemutattuk.

Fotó: Toró Attila

Dance Promenade

Decemberben új szereposztással újítottuk fel a Dance Promenade c. produkciónkat Ivácson László rendezésében. Az előadást az évad során 5 alkalommal játszottuk, Sepsiszentgyörgy mellett a győri XVII. Magyar Táncfesztiválon is színpadra vittük.

On strings

On strings című előadásunkkal Erdély legszebb tájainak folklórkincsében vándoroltunk, tánccal, muzsikával, melynek középpontjában prímásunk hegedűjének rézhúrja állt, ez az előadás címadója

A rézhúron játszott dallamok vezetnek el a népzene, a néptánc és a népdal nyelvén Bukovina, Székelyföld, Felső-Marosmente, Mezőség, valamint Kalotaszeg vidékeire.

Hosszú évek óta a On strings az első olyan produkciója együttesünknek, amely lehetőséget teremtett még a legkisebb vidéki színpadokon való fellépésre is. Nagy örömünkre így kis vidéki településeken, falvakban, községekben is bemutatkozhattunk Kovászna megyében és Magyarországon egyaránt: Gelencén, Lajosmizsén és Orosházán is színpadra vittük folklórműsorunkat.

Photo: Jocó Kátai

World Famous Redever

Februártól szervezett előadások keretében, új szereposztással tűztük műsorra a World Famous Redever c. gyerekeknek szóló produkciónkat. Az évad során 17 alkalommal örvendeztettük meg legkisebb nézőinket. Sepsiszentgyörgy mellett Csorváson, Tiszakécskén, Budapesten, Nagyajtán, Baróton, Vargyason, Gelencén, Perkőn, valamint a 7. Győri Gyermek Táncfesztiválon is találkozhattak a gyerekek Redeverrel, Gyuri királlyal, a királylányokkal, Lágyi mesterrel, Albival és Leventével.

Treasure of Dances

Évadunk második premierjére májusban került sor. Ivácson László rendezésében mutattuk be Treasure of Dances című diákelőadásunkat május 31-én. Előadásunk egy friss, pörgős interaktív néprajzi gyűjtemény, amely nemcsak bemutatja a magyarság által megőrzött régebbi és újabb néptáncokat, hanem szintről-szintre haladva e táncok eredetével, a fejlődés, a változások okaival is foglalkozik.

Egy izgalmas játékra hívtuk a diákokat, akik okostelefonjaik segítségével kapcsolódhattak be a virtuális múzeumi sétába. 4 szervezett előadást mutattunk be ebben az évadban, de a következő évadban újra várjuk szeretettel a diákokat erre az izgalmas kalandozásra.

Produkciós tevékenységünk mellett fontos kiemelnünk, hogy az évad második felében elkezdődtek a Háromszék Táncstúdió felújítási munkálatai. A Kovászna Megye Tanácsa által finanszírozott projekt keretében új tető- és homlokzatszigetelés kap a Háromszék Táncegyüttes és az M Studio állandó játszóhelyeként működő épület, továbbá korszerűsítik az épület szellőztetőrendszerét is.

A 65 előadás után most rövid szünetet tartunk, augusztusban pedig újult erővel várjuk nézőinket az István, a király Székelyföldi Nagyprodukcióra, amelynek ismét a Sepsi Aréna ad otthont augusztus 20-24. között.

A Háromszék Táncegyüttes színes és színvonalas tevékenységét az évad folyamán Kovászna Megye Tanácsának állandó támogatása mellett a Csoóri Sándor Alap, a Bethlen Gábor Alap, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alap, és Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala támogatta pályázatok révén.

magnifiercrosschevron-down

This website uses cookies to enhance your browsing experience and ensure the site functions properly. By continuing to use this site, you acknowledge and accept our use of cookies.

Accept All Accept Required Only