Márciusi programajánló

2025. február 24.

Gazdag és változatos műsorrenddel készülünk a tavasz első hónapjára. Bemutatásra kerül a Hazától hazáig előadásunk kamaraváltozata, a Tiszán innen, Dunán túl című folklór műsorunk, vendégjátékkal érkezik a Maros Művészegyüttes, a hónap közepén és végén pedig két turné keretében játsszuk a Hazától hazáig, illetve a Lúdas Matyi című produkciónkat.

Március 6-8. között Kovásznán, Zabolán és Gelencén visszük színpadra a Tiszán innen, Dunán túl című műsorunkat.

Az előadásról bővebben: 
Kamaraprodukciónkban táncos barangolásra hívjuk közönségünket a Tiszán innen, valamint a Dunán túlra. Elhagyjuk a megszokott erdélyi tájakat, melynek hegyei és síkságai között otthonosan mozgunk. Kilépünk abból a régióból, melynek kultúrája kisgyermekkorunk óta részét képezi az életünknek és már-már anyanyelvi szinten beszéljük.

Elindulunk nyugat felé és egy mélyet merítünk a palócok, a hortobágyi kondások, juhászok, csikósok és gulyások táncaiból, népzenéjéből, valamint a somogyi parasztok világából, mely bár ugyanannak a szellemi kultúrának a része, mégis megannyi más és más értékeket rejt.

Kárpátaljáról a viski székelyek, valamint a nagypaládi cigányság népi kultúrájába nyerhetünk betekintést. Utazásunk végén visszakanyarodunk az Alföldre, egy békés megyei magyar településre: Szeghalomra. Táncos barangolásunk során egyaránt találkozunk majd régre visszanyúló ősi elemekkel és új divathullámok polgárosult hagyományaival, de mindeközben lesz alkalmunk megmutatni azt is, amit otthonról hoztunk.

A talpalávalót a Heveder zenekar szolgáltatja, kiknek játékában a dinamikus ritmusok és az érzékeny dallamok egymásba fonódnak, hogy egy olyan zenei utazást teremtsenek, amely a hallgatót magával ragadja és elrepíti a valamikori Nagy-Magyarország hangulatos tájaira.

Koreográfusok: Módosné Almási Berta Csilla, Módos Máté, Kovács-Jelinek Emese, Kovács József
Jelmez: Zsuzska folksufnija, Paluchné Percze Piroska, Rimóczi Hajnalka
Zenei szerkesztés: Heveder zenekar, Módos Máté
Színpadra szerkesztette: Ivácson László, Tekeres Gizella

Tánckar: Abonyi Rebeka, Ádám Júlia, Balla Gergely, Gere Csaba, Gere Gabriella, Drimba Máté, Fazakas Mónika, Ferencz Péter, Fülöp Zoltán-József, Kiss Adorján, Kocsis Lilla-Tünde, Kovács Bernadett, Lukács Réka, Márton Csaba, Márton Edina-Emőke, Melles Endre, Pável Hunor-Mihály, Portik-Cseres Norbert, Sorbán Dorottya, Szimjon Noémi, Vitályos Dorottya-Lídia

A hónap közepén egy turné keretében Temesváron és Aradon lépünk fel a Hazától hazától című folklór előadásunkkal. Társulatunk a március 15-i megemlékező ünnepségeknek lesz kiemelt fellépője. 
Bővebben az előadásról: Hazától hazáig

Március 19-én vendégjátékkal érkezik Sepsiszentgyörgyre a Maros Művészegyüttes.

A Láthatatlan ünnepek című előadás Lőrincz Hortenzia koreográfus rendezésében valósult meg.

 Az előadásról bővebben: 

„S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is.
 Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre." Márai Sándor

Dresch Mihály a magyar etnojazz kiemelkedő alakja, Kossuth és Liszt Ferenc díjas, Kiváló és Érdemes Művész, 2025-ben ünnepli 70. születésnapját. E jeles esemény okán született az ötlet, hogy a Dresch Quartet, Dresch Vonós Quartet zenei anyagából válogatva, legfőképpen a női lélek/létet megfogalmazó előadás szülessen.

Ahogyan Dresch zenéjében az autentikus magyar népzene és a jazz találkozik, úgy a Láthatatlan ünnepek előadásban is néptánc és kortárs tánc elemek ötvöződnek.

Női alkotókként arra tesznek kísérletet, hogy a női rítusokat, azok jelentőségét, szépségét és erejét mutassák be. Az előadáson az egymást követő szertartások, az ünnep- és hétköznapok kiemelt pillanatait, intimebb, rejtett rítusait, szeretnék megragadni.

Rendező-koreográfus: Lőrincz Hortenzia
Alkotótárs-koreográfus: Horváth Zsófia
Zene: Dresch Mihály
Jelmez: Winklerné Petri-Kiss Borbála
Díszlet: Sós Beáta

Tánckar: Bartha Szabolcs-Árpád, Bíró Szabolcs-Barna, Boér Tímea, Ferencz Piroska-Erika, Füzesi Nándor-Albert, Gagyi Orsolya, Kásler Magda, Kovács Szabolcs-Zoltán, Nagy Gabriella, Ötvös Orsolya, Pithó Orsolya, Szántó Adél-Melinda, Szász Nóra-Violeta, Szász Róbert-Attila, Török Attila, Török László, Török Réka-Ágota, Törzsök Zsuzsánna.

A hónap végén Lúdas Matyi a gyergyói medencébe látogat. Népszerű gyermekelőadásunkat március 26-28. között egy turné keretében Gyergyóújfaluban, Gyergyóremetén és Gyergyócsomafalván mutatjuk be.
Bővebben az előadásról: Lúdas Matyi

Farsangbúcsúztató táncházunkat március 4-én este 7 órától tartjuk a Bábel kiskultúrban, ahol a jelmezes táncosoké a főszerep.  Stefán-Dobai Katalin és Stefán Bencze lesznek a házigazdák, akik este 8 órától bodonkúti táncokat tanítanak kezdő szinten. Zenél a Folker Együttes.
Várunk fánkkal, jó zenével, jó hangulattal!
A belépés ingyenes.

Program:

Március 4. (kedd)
19:00
Farsangbúcsúztató táncházSepsiszentgyörgy
Bábel kiskultúr (Csíki u. 21.)
Március 6. (csütörtök)
19:00
Tiszán innen, Dunán túl
A Hazától hazáig folklór előadás kamaraváltozata
Kovászna
Városi Művelődési Ház
Március 7. (péntek)
19:00
Tiszán innen, Dunán túl
A Hazától hazáig folklór előadás kamaraváltozata
Zabola
Művelődési Ház
Március 8. (szombat)
18:00
Tiszán innen, Dunán túl
A Hazától hazáig folklór előadás kamaraváltozata
Gelence
Művelődési Ház
Március 14. (péntek)
16:00 és 20:00
Hazától hazáigTemesvár
Csiky Gergely Állami Magyar Színház
Március 15. (szombat)
18:00
Hazától hazáigArad
Ioan Slavici Színház
Március 19. (szerda)
19:00
Láthatatlan ünnepek
A Maros Művészegyüttes vendégelőadása
Sepsiszentgyörgy
Tamási Áron Színház
Március 26. (szerda)
13:00
Lúdas MatyiGyergyóújfalu
Lázár István Művelődési Ház
Március 27. (csütörtök)
12:00
Lúdas MatyiGyergyóremete
Balás Gábor Művelődési Ház
Március 28. (péntek)
11:00
Lúdas MatyiGyergyócsomafalva
Borsos Miklós Művelődési Ház
A Háromszék Táncszínház hivatalos fenntartója
Turnéink megvalósítását a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Bethlen Gábor Alap támogatja
magnifiercrosschevron-down

Ez a weboldal sütiket használ a böngészési élmény javítása és a webhely megfelelő működésének biztosítása érdekében. A webhely használatának folytatásával elismeri és elfogadja a sütik használatát.

Összes elfogadása Csak a szükségesek elfogadása