
Új névvel indítjuk a 2024/25-ös évadunkat, Háromszék Táncszínházként folytatjuk tevékenységünket. Az új név hűen tükrözi társulatunk arcvonalát, hisz repertoárunkban a folklórműsorok mellett évadról-évadra új táncszínházi előadások tanúskodnak progresszív ars poétikánkról: a hagyományt új, egyéni formavilág megteremtésével továbbadni, a színház nyelvén új kontextusba helyezni. A hagyomány frissességét keresve azonban az új évadban sem feledkezünk meg arról, hogy a néptánc a mi anyanyelvünk.
Szeptemberben a Lúdas Matyi felújított gyermekelőadásé lesz a főszerep, melynek rendezője a nemrég elhunyt Novák Ferenc Tata. A Fazekas Mihály klasszikus műve alapján készült mese-musical a sepsiszentgyörgyi közönségnek nem ismeretlen, hiszen társulatunk 2001-ben és 2008-ban is már színpadra vitte - nem kis sikerrel. A 2024-es premier ezeknek a felújított változata, amelyet ebben a hónapban is több szereposztásban tűzünk műsorra Sepsiszentgyörgyön és Marosvásárhelyen.
Bővebben az előadásról: Lúdas Matyi
Évadunk egy rendhagyó koprodukcióval indul. Szeptember 6-7. között társulatunk is részt vesz az Erdélyi Táncháztalálkozón, amikor újra a népzenétől és néptánctól lesz hangos Székelyudvarhely. A rendezvény szombat esti gálaműsorán az Udvarhely Néptáncműhely és Háromszék Táncszínház közös produkcióját, a Ritka magyar- Kallós Zoltán emlékére c. előadást tekinthetik meg az érdeklődők. A produkció rendező-koreográfusa Tőkés Csaba Zsolt, zenei szerkesztője Kelemen László. Az előadásban közreműködnek a Kedves és a Heveder zenekarok.
Program:
| Szeptember 7. (szombat) 18:00 | Ritka magyar – Kallós Zoltán emlékére Erdélyi Táncháztalálkozó | Székelyudvarhely Városi sportcsarnok |
| Szeptember 18. (szerda) 10:00 | Lúdas Matyi szervezett előadás | Sepsiszentgyörgy Háromszék Táncstúdió |
| Szeptember 18. (szerda) 19:00 | Lúdas Matyi évadnyitó előadás | Sepsiszentgyörgy Háromszék Táncstúdió |
| Szeptember 19. (csütörtök) 10:00 | Lúdas Matyi szervezett előadás | Sepsiszentgyörgy Háromszék Táncstúdió |
| Szeptember 21. (szombat) 12:00 | Lúdas Matyi szabadtéri előadás | Marosvásárhely Várszínpad |
Sepsiszentgyörgyi előadásainkra jegyet a Központi Jegyirodában vásárolhatnak az érdeklődők.
Az iroda nyitvatartási rendje: hétfőn, kedden és szerdán 8-16 óra között, csütörtökön 8-17 óra között, pénteken 8-15 óra között, valamint előadások előtt egy órával. Telefonszám: 0267-312104.
Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek elemezni és javítani a felhasználói élményt. Kérjük, tekintse át lehetőségeit, és válasszon.
Ha 16 évesnél fiatalabb, kérjük, győződjön meg arról, hogy szülője vagy gyámja beleegyezését adta, a nem alapvető sütik használatához.
A beállításait bármikor módosíthatja, a további információkért az adatkezelésről, kérjük, olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat. Beállításait később módosíthatja megváltoztathatja.
Ne feledje, hogy ha bizonyos típusú sütik, vagy szolgáltatások letiltása mellett dönt, az befolyásolhatja a webhely által nyújtott élményét és az általunk kínált szolgáltatásokat.
Néhány szükséges erőforrást blokkolva lett, ami hatással lehet a harmadik féltől származó szolgáltatásokra és befolyásolhatja az oldal működését.
Ez a weboldal sütiket használ a böngészési élmény javítása és a webhely megfelelő működésének biztosítása érdekében. A webhely használatának folytatásával elismeri és elfogadja a sütik használatát.