A Háromszék Táncegyüttes újra benti előadásokon fogadja közönségét.
Januárban RÉZHÚRON c. előadásunkat a következő napokon mutatjuk be:
Higgyen nekem, nincs is más,
Mint az egymásra találás,
Valami szívet melengető
Muzsika dallamára.
Két kéz összekulcsolódik,
Hogy az egyik pár láb megérzi,
Hova lép a másik.
Utána megy, bárhova is vezet ez a mozdulat.
Utánamegy, mert azt hiszi,
Innen már röpülés lesz minden lejtésből és minden fordulatból.
S ki tudja, talán
Tényleg röpülés ez már.
A tánc a lélek nyelve, sokan tudjuk, a néptánc egy közösséggé erősödött léleknyelv, az erdélyi páros táncaink a férfi és a nő örök viszonyának természetéről vallanak.
Rézhúron című előadásunkkal Erdély legszebb tájainak folklórkincsében vándorlunk, tánccal, muzsikával, melynek középpontjában prímásunk hegedűjének rézhúrja áll, ez az előadás címadója is. A rézhúron játszott dallamok vezetnek el a népzene, a néptánc és a népdal nyelvén Bukovina, Székelyföld, Felső-Marosmente, Mezőség, valamint Kalotaszeg vidékeire.
Rendhagyó előadásunk, mely a táncosi egyéniségeket szólisztikus formában mutatja be egy igazi ünneplés amely a szívünkben kezdődik, onnan tölti fel a formát, bármilyen formát, kinek milyet ismer a szokása.
Zenei szerkesztés: Fazakas Levente
Koreográfia: Tekeres Gizella, Melles Endre
Színpadi szerkesztés: Ivácson László
A sepsiszentgyörgyi előadásokra jegyeket január 4-től a Központi Jegyirodában (nyitvatartási rend: hétfőtől csütörtökig 9-16 óra között, míg pénteken 9-től 13 óráig) lehet vásárolni.
– Mindannyiunk egészségének megőrzése érdekében szíveskedjenek betartani a járványügyi előírásokat, így a szájmaszk viselését.
– 37,3 Celsius-fok fölötti testhőmérséklettel rendelkező nézőinket nem áll módunkban beengedni a nézőtérre.
– Felhívjuk kedves nézőink figyelmét, hogy a kötelező távolság betartása miatt a helyek száma korlátozott!
A Háromszék Táncegyüttes hivatalos fenntartója:
Vidéki kiszállásainkat a Bethlen Gábor Alap támogatja.
Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek elemezni és javítani a felhasználói élményt. Kérjük, tekintse át lehetőségeit, és válasszon.
Ha 16 évesnél fiatalabb, kérjük, győződjön meg arról, hogy szülője vagy gyámja beleegyezését adta, a nem alapvető sütik használatához.
A beállításait bármikor módosíthatja, a további információkért az adatkezelésről, kérjük, olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat. Beállításait később módosíthatja megváltoztathatja.
Ne feledje, hogy ha bizonyos típusú sütik, vagy szolgáltatások letiltása mellett dönt, az befolyásolhatja a webhely által nyújtott élményét és az általunk kínált szolgáltatásokat.
Néhány szükséges erőforrást blokkolva lett, ami hatással lehet a harmadik féltől származó szolgáltatásokra és befolyásolhatja az oldal működését.
Ez a weboldal sütiket használ a böngészési élmény javítása és a webhely megfelelő működésének biztosítása érdekében. A webhely használatának folytatásával elismeri és elfogadja a sütik használatát.