Év eleji programajánló

2020. December 29.

A Háromszék Táncegyüttes újra benti előadásokon fogadja közönségét.

Januárban RÉZHÚRON c. előadásunkat a következő napokon mutatjuk be:

  • Január 8. (péntek) és január 9. (szombat) : 19 óra
    – Helyszín: Sepsiszentgyörgy, Háromszék Táncstúdió
  • Január 13. (szerda): 19 óra
    – Helyszín: Nagyajta, Művelődési Ház
  • Január 14. (csütörtök): 19 óra
    – Helyszín: Nagybacon, Kultúrház
  • Január 15. (péntek): 19 óra
    – Helyszín: Vargyas, Művelődési Ház

Higgyen nekem, nincs is más,
Mint az egymásra találás,
Valami szívet melengető
Muzsika dallamára.
Két kéz összekulcsolódik,
Hogy az egyik pár láb megérzi,
Hova lép a másik.
Utána megy, bárhova is vezet ez a mozdulat.
Utánamegy, mert azt hiszi,
Innen már röpülés lesz minden lejtésből és minden fordulatból.
S ki tudja, talán
Tényleg röpülés ez már.

A tánc a lélek nyelve, sokan tudjuk, a néptánc egy közösséggé erősödött  léleknyelv, az erdélyi páros táncaink a férfi és a nő örök viszonyának természetéről vallanak.

Rézhúron című előadásunkkal Erdély legszebb tájainak folklórkincsében vándorlunk, tánccal, muzsikával, melynek középpontjában prímásunk hegedűjének rézhúrja áll, ez az előadás címadója is.  A rézhúron játszott dallamok vezetnek el a népzene, a néptánc és a népdal nyelvén Bukovina, Székelyföld, Felső-Marosmente, Mezőség, valamint Kalotaszeg vidékeire.

Rendhagyó előadásunk, mely a táncosi egyéniségeket szólisztikus formában mutatja be egy igazi ünneplés amely a szívünkben kezdődik, onnan tölti fel a formát, bármilyen formát, kinek milyet ismer a szokása.

Music edited by Levente Fazakas
Choreography: Tekeres Gizella, Melles Endre
Stage editing: Ivácson László

A sepsiszentgyörgyi előadásokra jegyeket január 4-től a Központi Jegyirodában (nyitvatartási rend: hétfőtől csütörtökig 9-16 óra között, míg pénteken 9-től 13 óráig) lehet vásárolni.

– Mindannyiunk egészségének megőrzése érdekében szíveskedjenek betartani a járványügyi előírásokat, így a szájmaszk viselését.
–  37,3 Celsius-fok fölötti testhőmérséklettel rendelkező nézőinket nem áll módunkban beengedni a nézőtérre.
– Felhívjuk kedves nézőink figyelmét, hogy a kötelező távolság betartása miatt a helyek száma korlátozott!

The Háromszék Dance Ensemble is officially sustained by:

Vidéki kiszállásainkat a Bethlen Gábor Alap támogatja.

magnifiercrosschevron-down