Áprilisi programajánló

2024. március 27.

Új bemutató, Szent György-napi ünnepi előadás és táncházak színesítik áprilisi műsorrendünket.

Április 10-én bemutatjuk a Lúdas Matyi c. felújított gyermekelőadásunkat Novák Ferenc „Tata” rendezésében. A Fazekas Mihály klasszikus műve alapján készült mese-musical a sepsiszentgyörgyi közönségnek nem ismeretlen, hiszen a Háromszék Táncegyüttes  2001-ben és 2008-ban is már színpadra vitte - nem kis sikerrel. A 2024-es premier ezeknek a felújított változata.
A Háromszék Táncegyüttes Lúdas Matyija sokban különbözik eredeti önmagától. "Itt is háromszor veri ugyan sérelmeit vissza, de a módszerek maiabbak. Színesebb-tarkább a környezet is: a liba szerelmes Matyiba, s Döbrögi is kap maga mellé méltó társat egy hataloméhes, kapzsi feleség személyében.” (Novák Ferenc)

Az április 10-i bemutatót követően több szervezett előadás keretében várjuk a sepsiszentgyörgyi, gelencei és nagyajtai óvodásokat és kisiskolásokat. 

Alkotók:
Díszlettervező: Deák Barna (Götz Béla terveinek figyelembevételével)
Jelmezek: Deák M. Ria, Tekeres Gizella
Zeneszerző: Rossa László
A songok szerzői: Jilling Jácint és Novák Péter
Művészeti munkatárs: Fazakas Misi, Fazakas Levente
A rendező munkatársa: Ivácson László
Rendező-koreográfus: Novák Ferenc

A hónap elején újra műsorra tűzzük a Hazától hazáig c. folklór előadásunkat. Április 5-én Székelyudvarhelyen a XXV. Kékiringó Néptáncfesztiválon, 20-án Sepsiszentgyörgyön játsszuk a Módos Máté és Módosné Almási Berta Csilla által rendezett produkciót.
Bővebben az előadásról: Hazától hazáig

A Farkas Tamás és Tapasztó Ernő rendezésében készült ECCE HOMO c. táncszínházi előadásunkat április 16-án Kézdivásárhelyen visszük színpadra. A Szent György Napok kulturális programsorozatának részeként április 23-án a Háromszék Táncstúdióban is megtekinthető lesz a Munkácsy Mihály nyomán készült produkció.
Bővebben az előadásról: ECCE HOMO

Ebben a hónapban két alkalommal is várjuk táncházba a népzene- és néptánckedvelőket: április 12-én, valamint a Szent György Napok keretében idén is megrendezzük a hagyományos táncházat április 26-án (pénteken) a Tamási Áron Színház előcsarnokában.

A Szent György Napok keretében, április 22-én, este 8 órától a békéscsabai Tabán Táncegyüttes és az Aradi Kamaraszínház közös előadását láthatjuk a Háromszék Táncstúdióban.
A Farkas Tamás – Tapasztó Ernő által rendezett 497 című műsor egy táncszínházi, „performance” jellegű előadás, amely táncdramatikus eszközökkel mutatja be négy romániai fiatal kálváriáját. A történet szerint Dumitru Dan vezetésével 1908-ban négy Buzău-i zenész, táncos jelentkezett a Touring Club de France által meghirdetett világkörüli gyalogló versenyre. Az utazók román népdalokat és néptáncokat tanultak, valamint hangszereken kezdtek játszani annak érdekében, hogy útjuk során saját folklórjuk előadásával tartsák fenn magukat. A csoport 1910-ben román népviseletben kezdte meg a több mint tíz évig tartó utazását, mely során 497 pár bocskort használtak el. Feljegyzések, térképvázlatok és napló töredékek álltak az alkotók rendelkezésére, melyek által betekintést nyerhettek a kontinenseket átívelő, kihívásokkal teli, sokszor drámai és tragikus utazásba. A gyaloglók voltak fogságban, vettek részt államelnöki fogadáson, érte őket baleset, de szórakozhattak egy híres indiai maharadzsa palotájában is, és mindezek folyamán számtalanszor megkérdőjelezhetővé vált a jelöletlen ösvényen haladás fontossága.
Az I. világháború kitörése és az infláció miatt a 100 000 frankos díj értéke oly annyira csökkent, hogy
a diadalmaskodó(k) anyagi helyzete változatlan maradt. Az alkotók felteszik a kérdést a fogyasztói
társadalom és a globalizáció termékeinek létjogosultságaival kapcsolatban.

Alkotók:
Rendező-koreográfus: Farkas Tamás
Társrendező: Tapasztó Ernő
Művészeti asszisztens: Farkas Ágnes
Zeneszerző: Gera Gábor
Látványterv: Ioan Horga

Táncosok: Harmati Patrik, László Richárd, Móricz Bence, Varga József

Program:

Április 5. (péntek) 19:00Hazától hazáig
XXV. Kékiringó Néptáncfesztivál
Székelyudvarhely Művelődési Ház
Április 10. (szerda) 10:00 és 19:00Lúdas Matyi
bemutató előadások
Sepsiszentgyörgy Háromszék Táncstúdió
Április 11.(csütörtök)
9:00 és 11:00
Lúdas Matyi
szervezett előadások
Sepsiszentgyörgy Háromszék Táncstúdió
Április 12. (péntek) 10:00 és 12:00Lúdas Matyi
szervezett előadások
Sepsiszentgyörgy Háromszék Táncstúdió
Április 12. (péntek) 20:00TáncházSepsiszentgyörgy
Tamási Áron Színház előcsarnoka
Április 16. (kedd) 19:00ECCE HOMOKézdivásárhely
Vigadó Művelődési Ház
Április 18. (csütörtök)
10:00 és 12:00
Lúdas Matyi
szervezett előadások
Gelence
Művelődési Ház
Április 19. (péntek) 19:00Lúdas MatyiNagyajta
Művelődési Ház
Április 20. (szombat)
20:00
Hazától hazáigSepsiszentgyörgy
Háromszék Táncstúdió
Április 22. (hétfő) 20:00497
A békéscsabai Tabán Táncegyüttes és az Aradi Kamaraszínház közös előadása a Szent György Napok keretében
Sepsiszentgyörgy
Háromszék Táncstúdió
Április 23. (kedd) 20:00ECCE HOMO
Szent György Napok keretében
Sepsiszentgyörgy
Háromszék Táncstúdió
Április 26. (péntek)
21:00
Táncház
Szent György Napok keretében
Sepsiszentgyörgy
Tamási Áron Színház előcsarnoka
A Háromszék Táncegyüttes hivatalos fenntartója:
Az új előadás létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap támogatja. A táncházakat a Csoóri Sándor Alap támogatja.
magnifiercrosschevron-down