Március 11-17. között Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Cegléden, Budapesten, Hódmezővásárhelyen és Temesváron mutatjuk be az Ivácson László rendezésében készült folklórelőadást. Budapesten a nemzeti ünnep alkalmából lépünk színpadra március 15-én.
Március 15-én, pénteken 19 órától Budapesten, a Magyarság Házában mutatjuk be a Vágják az erdei utat... című folklórelőadásunkat. A budapesti fellépés egy nagyobb turné részeként emelkedik ki a programból, hiszen március 11. és 17. között három erdélyi, valamint három magyarországi nagyvárosba is ellátogat társulatunk.
A Háromszék Táncegyüttes folklórelőadása keserű-édes emlékezés, egy olyan táncos-zenés barangolás, amelyben a gyergyói, a küküllő-menti, a sajó-menti és az észak-mezőségi tájegységek magyar, román, illetve cigány népzene és néptánc világába utaztatják a nézőt – száz évet vissza az időben.
Turnénk állomásai:
A turné megvalósítását az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Csoóri Sándor Alap támogatja.
Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek elemezni és javítani a felhasználói élményt. Kérjük, tekintse át lehetőségeit, és válasszon.
Ha 16 évesnél fiatalabb, kérjük, győződjön meg arról, hogy szülője vagy gyámja beleegyezését adta, a nem alapvető sütik használatához.
A beállításait bármikor módosíthatja, a további információkért az adatkezelésről, kérjük, olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat. Beállításait később módosíthatja megváltoztathatja.
Ne feledje, hogy ha bizonyos típusú sütik, vagy szolgáltatások letiltása mellett dönt, az befolyásolhatja a webhely által nyújtott élményét és az általunk kínált szolgáltatásokat.
Néhány szükséges erőforrást blokkolva lett, ami hatással lehet a harmadik féltől származó szolgáltatásokra és befolyásolhatja az oldal működését.
Ez a weboldal sütiket használ a böngészési élmény javítása és a webhely megfelelő működésének biztosítása érdekében. A webhely használatának folytatásával elismeri és elfogadja a sütik használatát.