November 25 - december 4. között 8 városban mutatjuk be a Furik Rita rendezésében készült Böjttől böjtig c. táncszínházi előadást. A 10 napos turné keretében erdélyi, magyarországi és felvidéki helyszíneken is bemutatkozunk.
Kolozsváron a 13. Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozó keretében lépünk színpadra, a Böjttől böjtig c. produkció mellett pedig a Szerencsekrajcár c. gyermekelőadásunk (rendező-koreográfus: Ivácson László) is látható lesz.
A Böjttől böjtig című darab férfi és nő kapcsolatának világát ragadja meg. Aki hittel böjtöl, megtisztul a világ dolgaitól, megőrzi a szívét, és újjászületik - vallja a felvidéki származású koreográfus-rendező - esélye van a gyűlöletet szeretetre, a rabságot szabadságra váltani, és az igaz szerelemhez eljutni. A szeretet születésének és elmúlásának, a boldogság akarásának és a boldogság hiányának érzékeltetésére tesz kísérletet, profán és szakrális vonatkozásaiban egyaránt. Az érzelmektől fűtött belső világot elődeink ma is érvényes, letisztult tartalmainak felhasználásával mutatjuk be, Erdély csodálatos népzenéje és a Felvidék vokális zenei értékeinek jelenlétével és táncos hagyományainak ötvözetével.
A turné állomásai
A turné megvalósítását a Nemzeti Kulturális Alap és a Bethlen Gábor Alap támogatja.
Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek elemezni és javítani a felhasználói élményt. Kérjük, tekintse át lehetőségeit, és válasszon.
Ha 16 évesnél fiatalabb, kérjük, győződjön meg arról, hogy szülője vagy gyámja beleegyezését adta, a nem alapvető sütik használatához.
A beállításait bármikor módosíthatja, a további információkért az adatkezelésről, kérjük, olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat. Beállításait később módosíthatja megváltoztathatja.
Ne feledje, hogy ha bizonyos típusú sütik, vagy szolgáltatások letiltása mellett dönt, az befolyásolhatja a webhely által nyújtott élményét és az általunk kínált szolgáltatásokat.
Néhány szükséges erőforrást blokkolva lett, ami hatással lehet a harmadik féltől származó szolgáltatásokra és befolyásolhatja az oldal működését.
Ez a weboldal sütiket használ a böngészési élmény javítása és a webhely megfelelő működésének biztosítása érdekében. A webhely használatának folytatásával elismeri és elfogadja a sütik használatát.