Sikeresen zajlott le Erdély öt hivatásos táncegyüttesének közös találkozója Sepsiszentgyörgyön (12.EHTET) október 13-16. között, a vándorfesztivál idei házigazdája a Háromszék Táncegyüttes volt.
A találkozó gazdag palettát tárt a közönség elé, programjában az autentikus néptáncelőadástól a kortárs balettig örvöződtek a műfajok, így mutatott átfogó képet a hivatásos táncegyüttesek jelenéről Erdélyben. A négynapos találkozó az erdélyi magyar hivatásos táncélet legfontosabb szakmai rendezvénye, legnagyobb erénye pedig az, hogy a résztvevő Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, Háromszék Táncegyüttes, Maros Művészegyüttes, Nagyvárad Táncegyüttes és Udvarhely Néptáncműhely végig jelen lehet a rendezvényen, így lehetőségük adódik megnézni egymás produkcióit, meghallgatni ezek szakmai kiértékelőit, ezáltal pedig tanulni egymástól.
A találkozó ünnepi gálaműsorát vasárnap este tartották, amelyet Kelemen Hunor RMDSZ szövetségi elnök, a rendezvény fővédnöke is megtisztelt jelenlétével. „A néptánc számunkra, erdélyi magyarok számára egy alappillér, amely meghatároz és magával ragad, hiszen a hagyománynak éltető ereje van. A tudomány szerint a tánc az emberré válás egyik fontos momentuma, de a néptánc ennél sokkal több: a néptánc a nemzeti identitásunk része, és ezt mindannyian érezzük. Éreztük akkor is, amikor gyermekkorunkban oktattak bennünket, akkor is, amikor a táncház-mozgalomba bekapcsolódtunk, és akkor is, amikor az erdélyi hivatásos táncegyüttesek világszintű előadásait megnézhetjük” – fogalmazott köszöntő beszédében Kelemen Hunor. A szövetségi elnök továbbá kiemelte, hogy szükség van annak a törvényes keretnek a megteremtésére, amely az erdélyi hivatásos táncosok jelenét és jövőjét biztonságossá teszi, másrészt, meg kell erősíteni azokat a rendezvényeket, eseményeket, intézményeket, amelyek a néptánchoz kötődnek, és amelyek a néptáncon keresztül az identitásunkat is erősítik, majd hozzátette: mindezekben partner lesz a Romániai Magyar Demokrata Szövetség.
A gálaműsor keretében átadták a találkozó díjait is. A Romániai Magyar Néptánc Egyesület képviseletében Deák Gyula Levente fesztivál menedzser Életműdíjban részesítette több évtizedes munkássgáért az alábbi előadókat:
A Magyar Táncművészek Szövetsége a 12. Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozója szakmai bizottságának javaslata alapján Kiemelkedő férfi táncos díjjal tüntette ki Melles Endrét (Háromszék Táncegyüttes) az Erdély-menyegző című előadásban nyújtott táncos-színpadi alakításáért.
A találkozó szakmai bizottsága további nyolc díjat adott át.
Női tánckari nívódíjban részesült a Háromszék Táncegyüttes az Erdély-menyegző című előadásban nyújtott magasszintű művészi jelenlétéért. Zenei alkotói díjat nyújtottak át Kelemen László és a Heveder zenekar részére az Erdély-menyegző című előadás kiemelkedő zenei világának megalkotásáért. Énekesi szóló díjjal tüntették ki Erőss Juditot (Háromszék Táncegyüttes) az Erdély-menyegző című előadásban nyújtott kiemelkedő énekesi teljesítményéért, valamint Kásler Magdát (Maros Művészegyüttes) a Most múlik című előadásban nyújtott kiemelkedő énekesi teljesítményéért. Hiteles viseleteiért és hagyományőrző alkotói munkásságáért két díjban részesült a Hargita Nemzeti Székely Népi együttes a Táncoljatok! c. előadással. Képi világáért díjjal jutalmazták a Nagyvárad Táncegyüttest, a Stabat Mater c. előadással. Bátor művészi vállalásáért díjban részesült az Udvarhely Néptáncműhely az Üveghegy ösvénye c. előadással.
Ahogyan mezőségi táncokkal nyitottak a csütörtöki fesztiválnyitó flashmobon Sepsiszentgyörgy Főterén, a gálaműsort is mezőségi táncokkal zárta az öt hivatásos táncegyüttes, ezáltal keretezve az idei találkozót, amely gazdag programkínálatával a szakmai fejlődésre és a szórakozásra egyaránt teremtett lehetőséget. A fesztivál több off-programot is kínált: az M Studio Tavaszi áldozat c. előadása, a Tesztoszteron Zenei Alakulat és az Impro-víziók 2.2 koncertjei egyaránt nagy sikernek örvendtek a résztvevők körében. A táncosok technikai tudásának bővítése céljából, Kocsis Enikő és Fitos Dezső vezetésével, tánctechnikai workshop is helyet kapott a programban. A találkozó alatt állandó viselet-kiállítást lehetett megtekinteni a Tamási Áron Színház előcsarnokában Mátéfi Zita, Miklós Papp Zsuzsanna, Miklós János, Furik Rita és Simó Júlia munkáiból. Et(h)űd címmel, a találkozó életében először, napi fesztiválújsággal is jelentkeztek a szervezők, amelyben az előző nap előadásairól lehetett kritikákat, elemzéseket olvasni. Továbbá folyamatosan bővülő fotósarkot rendeztek be a színház büféjében, amely nyomtatott fényképekkel dokumentálta azonnal a fesztivál összes mozzanatát. Folyamatosan frissült a fesztivál blogja is a www.ehtet.hte.ro oldalon, ahol a napi hangulatvideók is megtekinthetők.
A rendezvény létrejöttét Kovászna Megye Tanácsa, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, a Nemzeti Kulturális Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta. A találkozó a Háromszék Táncegyüttes, a Romániai Magyar Néptánc Egyesület és a Lajtha László Alapítvány szervezésében valósult meg. Az Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozóját 2017-ben a Nagyvárad Táncegyüttes szervezi meg Nagyváradon.