FarsangFarka a Háromszék Táncegyüttesnél

2019. februarie 28.

Március első napjaiban farsangot búcsúztató, összehangolt programkínálattal várjuk nézőinket Sepsiszentgyörgyön, húshagyókedden idén is megrendezzük hagyományos farsangi táncházunkat.

A farsangi táncházra március 5-én, kedden este 8 órától kerül sor a Háromszék Táncstúdióban. A mulatságba idén is nagy szeretettel várjuk a jelmezben érkezőket!

Emlékeztetjük a sepsiszentgyörgyi táncházasokat, hogy a 2019-es évvel kezdődően nem csak tánc-, hanem énekoktatással is készülünk, nem utolsó sorban kötelezővé vált a cserecipő alkalmazása. Az ünnepi táncház éjszaka 1 óráig tart, illetve ez alkalommal is a Heveder zenekar és a Folker együttes muzsikál majd.

A FarsangFarka névre keresztelt ünnepi programkínálat második részeként a Vágják az erdei utat… című folklórelőadását tűzzük műsorra. Az Ivácson László rendezte produkciót március 6-án és 7-én összesen három alkalommal játsszuk:

  • március 6., szerda, 19 óra – Háromszék Táncstúdió
  • március 7., csütörtök, 11 és 14 óra – Háromszék Táncstúdió

A március 6-i előadásra a Központi Jegyirodában vásárolhatók jegyek, hétfőtől csütörtökig 10 és 16 óra között, pénteken 11 és 13 óra között (telefonszám: 0267-312104), valamint online a www.biletmaster.ro oldalon.

magnifiercrosschevron-down