FarsangFarka a Háromszék Táncegyüttesnél

2019. February 28.

Március első napjaiban farsangot búcsúztató, összehangolt programkínálattal várjuk nézőinket Sepsiszentgyörgyön, húshagyókedden idén is megrendezzük hagyományos farsangi táncházunkat.

A farsangi táncházra március 5-én, kedden este 8 órától kerül sor a Háromszék Táncstúdióban. A mulatságba idén is nagy szeretettel várjuk a jelmezben érkezőket!

Emlékeztetjük a sepsiszentgyörgyi táncházasokat, hogy a 2019-es évvel kezdődően nem csak tánc-, hanem énekoktatással is készülünk, nem utolsó sorban kötelezővé vált a cserecipő alkalmazása. Az ünnepi táncház éjszaka 1 óráig tart, illetve ez alkalommal is a Heveder zenekar és a Folker együttes muzsikál majd.

A FarsangFarka névre keresztelt ünnepi programkínálat második részeként a Vágják az erdei utat… című folklórelőadását tűzzük műsorra. Az Ivácson László rendezte produkciót március 6-án és 7-én összesen három alkalommal játsszuk:

  • március 6., szerda, 19 óra – Háromszék Táncstúdió
  • március 7., csütörtök, 11 és 14 óra – Háromszék Táncstúdió

A március 6-i előadásra a Központi Jegyirodában vásárolhatók jegyek, hétfőtől csütörtökig 10 és 16 óra között, pénteken 11 és 13 óra között (telefonszám: 0267-312104), valamint online a the Central Ticket Office. oldalon.

magnifiercrosschevron-down

This website uses cookies to enhance your browsing experience and ensure the site functions properly. By continuing to use this site, you acknowledge and accept our use of cookies.

Accept All Accept Required Only