Az Erdélyország az én hazám című műsor után a Háromszék Táncegyüttes újabb barangolásra hívja hagyományaikra, táncaikra kiváncsi nézőit. Ezúttal a Tisza-parti népek mindennapjait, ünnepeit, szokásait kísérő táncok, szokások elevenednek meg a színpadon.
A történet egy vásári jelenettel Tiszaháton indul, amikor az öreg citerás egy cigány gyermek kíséretében száll tutajra. Bodrogközbe érve egy tavaszi ünneplő párválasztó mulatságra figyelnek fel. Nyírség-Kunság vidékén színes cigánymulatságot követnek végig, majd a folyón lennebb ereszkedve, a jászsági betyárélet elevenedik meg az öreg citerás meséje nyomán. Tovább haladva egy bihari cuharé forgataga ragadja őket magával, innen érnek el útjuk végére, Dél-Alföldre, ahol eladják a leszállított fát.
Az előadás zenéjét Molnár Szabolcs állította össze, rendező-koreográfus Ivácson László, vendég koreográfusok: Makovinyi Tibor (Honvéd Táncegyüttes), Juhász Zsolt (Duna Művészegyüttes), Kocsán László (Jászság Néptáncegyüttes) - a szatmári, bodrogközi, nyírségi, jászsági, bihari román és dél-alföldi magyar táncanyagok felhasználásával nyújt ízelítőt a Tisza mente rendkívül gazdag és sokszínű népzene- és néptánchagyatékából, melynek gyűjtését, megőrzését és továbbadását küldetésként vállalta fel a Háromszék Táncegyüttes.
Acest site folosește cookie-uri pentru a îmbunătăți experiența ta. Unele sunt esențiale pentru funcționarea site-ului, în timp ce altele ne ajută să analizăm și să îmbunătățim experiența ta de utilizare. Te rugăm să-ți revizuiești opțiunile și să faci o alegere.
Dacă ai sub 16 ani, asigură-te că ai primit consimțământul părintelui sau tutorelui pentru toate cookie-urile care nu sunt esențiale.
Confidențialitatea ta este importantă pentru noi. Poți ajusta setările cookie-urilor în orice moment. Pentru mai multe informații despre modul în care folosim datele, te rugăm să citești politica noastră de confidențialitate. Îți poți schimba preferințele oricând, făcând clic pe butonul de setări de mai jos.
Reține că, dacă alegi să dezactivezi anumite tipuri de cookie-uri, acest lucru poate afecta experiența ta pe site și serviciile pe care le putem oferi.
Unele resurse necesare au fost blocate, ceea ce poate afecta serviciile terțe și poate determina funcționarea necorespunzătoare a site-ului.
Acest site folosește cookie-uri pentru a îmbunătăți experiența ta de navigare și pentru a asigura funcționarea corectă a site-ului. Continuând să folosești acest site, recunoști și accepți utilizarea cookie-urilor.