–mesejáték Benedek Elek meséje nyomán–
Ember vagy fiam, Gyurka!
Most már látom, hogy nem csak csikósnak vagy ügyes,
de vitéznek is vitéz vagy.
A tréfás történet eleven, emberi hangon mesél arról a nehéz de szükséges emberi állapotról, mely a társadalomba való beilleszkedést, a minden körülmények között való helytállást jelenti.
A mese főhőse Gyurika, a legkisebb fiú, a mese elején kicsi és gyenge, apja alkalmatlannak tartja a szolgálatra. Gyurika természetes vágya, hogy az emberek befogadják, szeressék és megbecsüljék, célja eléréséhez azonban számtalan próbát kell kiállnia. Ez az út vezet családja megmentéséhez, a királylány szívének és a fele királyságnak elnyeréséhez. Az előadásba beépülő mondókák, rigmusok, névcsúfolók, gyerekjátékok, szokások egy olyan mesevilágot varázsolnak, amelyben a gyerekek saját magukra ismerhetnek, otthonukra lelnek. Hiszen az örök boldogság megtalálása csak félelmeink legyőzésével lehetséges – emelik ki az alkotók.
SZEREPLŐK
Gyurika, a kisfiú: Portik Norbert
Táltoscsikó: Gidró Roland
Királylány: Ádám Júlia
Fiúk: Gere Csaba, Kiss Adorján, Lukács Tamás, Márton Csaba, Pável Hunor-Mihály, Szvinyuk Sándor, Törő Bence
Apa, Király: Melles Endre
Anya, Főtündér: Ürmösi-Incze Mária-Terézia
Tündérek, Katonák: Dombi Rózsa, Keresztes Gabriella, Kocsis Lilla-Tünde, Lukács Réka, Pilinger Mónika, Podholiczky Rebeka Ráhel, Székely Edina-Emőke, Váradi Ágnes, Virág Imola
Testvérek: Gere Csaba, Kiss Adorján, Lukács Tamás, Márton Csaba, Pável Hunor-Mihály, Szvinyuk Sándor, Törő Bence, Keresztes Gabriella, Kocsis Lilla-Tünde, Lukács Réka, Pilinger Mónika, Podholiczky Rebeka Ráhel, Székely Edina-Emőke, Váradi Ágnes, Virág Imola
Káplár: Lukács Réka
ALKOTÓK
Zeneszerző: Fazakas Levente
Jelmeztervező: Furik Rita
Díszlet, játékok: Ivácson László
Animáció: Ferencz Hunor
A koreográfus munkatársai: Melles Endre, Tekeres Gizella
Társrendező: Fazakas Misi
Rendező – koreográfus: Ivácson László
Mesélők: Kocsis Tekla, Virág Nimród, Ürmösi-Incze Panna és Gergő, Lukács Beáta és Balázs, Ivácson Gergő és Janka, Vajda Bíborka – az előadók gyerekei.
Zene: Heveder zenekar és meghívottjaik
Fénytechnikus: Bedőházi Alpár
Hangosító: Vajda Attila
Díszletezők: Fegyver Botond, Maksai Gábor
Öltöztetőnők: Kis Gabriella, Para Kinga
Ügyelő: Szász Adél
Director: Deák Gyula Levente
Director artistic: Ivácson László
BEMUTATÓ: 2016. május 25.
A Háromszék Táncegyüttes hivatalos fenntartója: Kovászna Megye Tanácsa
Az előadás létrejöttét támogatta: Nemzeti Kulturális Alap


Acest site folosește cookie-uri pentru a îmbunătăți experiența ta. Unele sunt esențiale pentru funcționarea site-ului, în timp ce altele ne ajută să analizăm și să îmbunătățim experiența ta de utilizare. Te rugăm să-ți revizuiești opțiunile și să faci o alegere.
Dacă ai sub 16 ani, asigură-te că ai primit consimțământul părintelui sau tutorelui pentru toate cookie-urile care nu sunt esențiale.
Confidențialitatea ta este importantă pentru noi. Poți ajusta setările cookie-urilor în orice moment. Pentru mai multe informații despre modul în care folosim datele, te rugăm să citești politica noastră de confidențialitate. Îți poți schimba preferințele oricând, făcând clic pe butonul de setări de mai jos.
Reține că, dacă alegi să dezactivezi anumite tipuri de cookie-uri, acest lucru poate afecta experiența ta pe site și serviciile pe care le putem oferi.
Unele resurse necesare au fost blocate, ceea ce poate afecta serviciile terțe și poate determina funcționarea necorespunzătoare a site-ului.
Acest site folosește cookie-uri pentru a îmbunătăți experiența ta de navigare și pentru a asigura funcționarea corectă a site-ului. Continuând să folosești acest site, recunoști și accepți utilizarea cookie-urilor.