Lucky Money

mesejáték Benedek Elek meséje nyomán

Ember vagy fiam, Gyurka!
Most már látom, hogy nem csak csikósnak vagy ügyes,
de vitéznek is vitéz vagy.

A tréfás történet eleven, emberi hangon mesél arról a nehéz de szükséges emberi állapotról, mely a társadalomba való beilleszkedést, a minden körülmények között való helytállást jelenti.

A mese főhőse Gyurika, a legkisebb fiú, a mese elején kicsi és gyenge, apja alkalmatlannak tartja a szolgálatra. Gyurika természetes vágya, hogy az emberek befogadják, szeressék és megbecsüljék, célja eléréséhez azonban számtalan próbát kell kiállnia. Ez az út vezet családja megmentéséhez, a királylány szívének és a fele királyságnak elnyeréséhez. Az előadásba beépülő mondókák, rigmusok, névcsúfolók, gyerekjátékok, szokások egy olyan mesevilágot varázsolnak, amelyben a gyerekek saját magukra ismerhetnek, otthonukra lelnek. Hiszen az örök boldogság megtalálása csak félelmeink legyőzésével lehetséges – emelik ki az alkotók.

SZEREPLŐK
Gyurika, a kisfiú: Portik Norbert
Táltoscsikó: Gidró Roland
Királylány: Ádám Júlia
Fiúk: Gere Csaba, Kiss Adorján, Lukács Tamás, Márton Csaba, Pável Hunor-Mihály, Szvinyuk Sándor, Törő Bence
Apa, Király: Melles Endre
Anya, Főtündér: Ürmösi-Incze Mária-Terézia
Tündérek, Katonák: Dombi Rózsa, Keresztes Gabriella, Kocsis Lilla-Tünde, Lukács Réka, Pilinger Mónika, Podholiczky Rebeka Ráhel, Székely Edina-Emőke, Váradi Ágnes, Virág Imola
Testvérek: Gere Csaba, Kiss Adorján, Lukács Tamás, Márton Csaba, Pável Hunor-Mihály, Szvinyuk Sándor, Törő Bence, Keresztes Gabriella, Kocsis Lilla-Tünde, Lukács Réka, Pilinger Mónika, Podholiczky Rebeka Ráhel, Székely Edina-Emőke, Váradi Ágnes, Virág Imola
Káplár: Lukács Réka

ALKOTÓK
Zeneszerző: Fazakas Levente
Jelmeztervező: Furik Rita
Díszlet, játékok: Ivácson László
Animáció: Ferencz Hunor
A koreográfus munkatársai: Melles Endre, Tekeres Gizella
Társrendező: Fazakas Misi
Rendező – koreográfus: Ivácson László

Mesélők: Kocsis Tekla, Virág Nimród, Ürmösi-Incze Panna és Gergő, Lukács Beáta és Balázs, Ivácson Gergő és Janka, Vajda Bíborka – az előadók gyerekei.

Zene: Heveder zenekar és meghívottjaik
Fénytechnikus: Bedőházi Alpár
Hangosító: Vajda Attila
Díszletezők: Fegyver Botond, Maksai Gábor
Öltöztetőnők: Kis Gabriella, Para Kinga
Ügyelő: Szász Adél
Director: Deák Gyula Levente
Artistic director: Ivácson László

BEMUTATÓ: 2016. május 25.

A Háromszék Táncegyüttes hivatalos fenntartója: Kovászna Megye Tanácsa
Az előadás létrejöttét támogatta: Nemzeti Kulturális Alap

Future performances

magnifiercrosschevron-down

This website uses cookies to enhance your browsing experience and ensure the site functions properly. By continuing to use this site, you acknowledge and accept our use of cookies.

Accept All Accept Required Only