Rendhagyó interaktív tánctörténeti előadás diákoknak

2022. május 25.

Ivácson László rendezésében mutatjuk be Tánckincs című új diákelőadásunkat május 31-én a Háromszék Táncstúdióban.

TÁNCKINCS
Folklór-kvíz diákoknak
A magyar táncörökség történeti rétegei

Az európai táncok története az ősi rituális táncoktól a jelenkori szórakozóhelyeken látható mozgásformákig nagyon hosszú és sajátos utat járt be, mely eleinte hasonló volt, de egy idő után már eltért mindattól, ami más kontinenseken történt. Nagyon színes és gazdag tánckultúra alakult itt ki az idők folyamán, amely a művészettörténeti korstílusok és divatok szárnyán többször is körüljárta az öreg kontinenst, mindenütt gazdagodott valamivel, s amelynek legnagyobb része a Kárpát-medencei néphagyományban csodálatos módon máig fennmaradt, sokkal gazdagabban, mint bárhol máshol.

Ezen túlmenően természetesen a mi táncaink nem csupán az európai divatok lenyomatai, hanem beépítve magukban hordozzák az általunk, illetve a minket követő többi vándornépek által Ázsiából hozott örökséget is. Ezzel és más igen jelentős önrésszel is kiegészülve, táncaink az idők során saját közösségi igényeink szerint alakítva, fejlesztve egyedi Kárpát-medencei jelleget kaptak, miután más népek már nem művelték, nem művelik azokat, csak mi. Olyan táncunk is van, amit a romantikus korban kifejezetten a magyar nemzeti önkifejezés céljából tudatosan hoztak létre magyar zene- és táncalkotók, s amelyeket aztán a maga ízlésének megfelelően, generációkon keresztül szépen tovább csiszolt a táncoló nép. Ráadásul, ennek az egész néptánckultúrának a modern városi környezetben való továbbéltetésére is mi, magyarok találtuk fel ötven évvel ezelőtt a táncházat, ami immár az egész világon ismert, s amit egyre többen igyekeznek tőlünk eltanulni.

Előadásunk egy friss, pörgős interaktív néprajzi gyűjtemény, amely nemcsak bemutatja a magyarság által megőrzött régebbi és újabb néptáncokat, hanem szintről-szintre haladva e táncok eredetével, a fejlődés, a változások okaival is foglalkozik.

Egy izgalmas játékra hívjuk a diákokat, akik okostelefonjaik segítségével kapcsolódhatnak be a virtuális múzeumi sétába.

Előadásunk során a következő termekben teszünk látogatást:

  1. Turul szint, Géza fejedelem terme: rítusok
  2. Liliomos szint, Nagy Lajos király terme: körtáncok
  3. Hollós szint, Mátyás király terme: kettős típusú táncok
  4. Sárkányfog szint, Báthory István fejedelem terme: ugróstáncok – fegyvertáncok
  5. Tündérkert szint, Bethlen Gábor és a Rákóczi-fejedelmek terme: forgatósok és legényesek
  6. Szabadság, szerelem szint, Petőfi Sándor terme: verbunk és csárdás
  7. Boldog békeidők szint, „sánta németes” terem: polgári táncok, polkák, keringők

Koreográfusok: Farkas Tamás m.v., Farkas Ágnes m.v., Melles Endre, Tekeres Gizella
Video design: Bálinth István
Zenei szerkesztés: Fazakas Levente
Szakmai tanácsadó: Kádár Elemér
Rendező-koreográfus: Ivácson László

Tánckar: Ádám Júlia, Bakos Ernő, Both Eszter, Gere Csaba, Gere Gabriella, Fazakas Mónika, Fülöp Zoltán-József, Kiss Adorján, Kocsis Lilla-Tünde, Koncz Attila, Lukács Réka, Márton Csaba, Márton Edina-Emőke, Melles Endre, Oláh Ágota, Pável Hunor-Mihály, Podholiczky Rebeka-Ráhel, Portik-Cseres Norbert, Szvinyuk Sándor

Énekes: Erőss Judit
Zenekar: Fazakas Levente, Fazakas Albert, Szilágyi László, Bajna György

Hang: Kelemen István, Vajda Attila
Fény: Bedőházi Alpár
Színpadi és műszaki munkatársak: Fegyver Botond, Maksai Gábor
Öltöztetők: Kis Gabriella, Para Kinga
Ügyelő: Karácsony Endre

Tánckarvezetők: Tekeres Gizella, Melles Endre
Zenekarvezető: Fazakas Levente
Művészeti vezető: Ivácson László
Irodalmi titkár: Szőcs Ildikó
PR titkár: Bálinth István
Szervező: Szilágyi László
Adminisztrációs vezető: Kátai Jocó
Aligazgató: Sipos Noémi

Igazgató: Virág Endre

Plakát design: Kusztos Attila

Bemutató előadás:
2022. május 31., 13:30 óra – Sepsiszentgyörgy, Háromszék Táncstúdió (szervezett előadás)

További szervezett előadások a Háromszék Táncstúdióban:  

  • június 1., 19:00
  • június 2., 13:30
  • június 3., 13:30
A Háromszék Táncegyüttes hivatalos fenntartója:
Az új előadás megvalósítását támogatta:
magnifiercrosschevron-down