Szerencsekrajcár c. gyermekelőadásunkat három településen mutatjuk be Maros megyében február 14-17. között.
A turné állomásai:
Marosvásárhelyi vendégjátékaink szervezésében partnerünk a Maros Művészegyüttes. Az évad folyamán a Maros Művészegyüttessel és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttessel előadás-cseréről szóló partnerséget kötöttünk, amelynek értelmében nagysikerű gyermekelőadásainkat bemutatjuk egymás közönségének. Ennek köszönhetően januárban négy alkalommal játszottuk a Szerencsekrajcárt Csíkszeredában, február 14-én és 15-én pedig Marosvásárhelyen lépünk színpadra az Ivácson László rendezésében készült mesejátékkal. Ugyanígy látjuk mi is vendégül az évad folyamán a Maros Művészegyüttes és a Hargita Együttes gyermekelőadásait Sepsiszentgyörgyön.
A marosvásárhelyi előadásokra jegyet váltani a Maros Művészegyüttes jegypénztáránál lehet, csoportok jelentkezését a 0746-017850 telefonszámon várják.
Szászrégenben február 16-án, pénteken 11 órakor mutatjuk be a Szerencsekrajcárt az Eugen Nicoară Művelődési Házban, amelyre jegyek a művelődési ház jegypénztáránál és előadás előtt a helyszínen kaphatók.
Nyárádszeredában a Bocskai Napok keretében, azaz Bocskai István 1605. február 21-én történt Erdély fejedelmévé választásának emlékünnepségén lépünk színpadra. A családi előadás február 17-én, szombaton 16 órától tekinthető meg a Nyárádszeredai Művelődési Házban, az előadásra a belépés díjtalan.
Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek elemezni és javítani a felhasználói élményt. Kérjük, tekintse át lehetőségeit, és válasszon.
Ha 16 évesnél fiatalabb, kérjük, győződjön meg arról, hogy szülője vagy gyámja beleegyezését adta, a nem alapvető sütik használatához.
A beállításait bármikor módosíthatja, a további információkért az adatkezelésről, kérjük, olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat. Beállításait később módosíthatja megváltoztathatja.
Ne feledje, hogy ha bizonyos típusú sütik, vagy szolgáltatások letiltása mellett dönt, az befolyásolhatja a webhely által nyújtott élményét és az általunk kínált szolgáltatásokat.
Néhány szükséges erőforrást blokkolva lett, ami hatással lehet a harmadik féltől származó szolgáltatásokra és befolyásolhatja az oldal működését.
Ez a weboldal sütiket használ a böngészési élmény javítása és a webhely megfelelő működésének biztosítása érdekében. A webhely használatának folytatásával elismeri és elfogadja a sütik használatát.