
Május folyamán Kovászna megyében három állomásos mini turnét szervezünk a Világhírű Redever című produkcióval és útjára indul a Vágják az erdei utat… című folklórműsorunk is , június elején pedig, a pápalátogatás és pünkösdi búcsú közötti időszakban, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön is fellép társulatunk.
••• Úton a Világhírű Redever
Május 21. és 27. között három környező településen, összesen hat alkalommal lesz látható a Világhírű Redever című gyerekelőadásunk. A Molnár Szabolcs, Fazakas Misi és László Csaba által színpadra állított produkciót a következő program szerint játssza együttesünk:
••• Vágják az erdei utat… Kovásznán és Vargyason
A gyerekelőadás kapcsán szervezett kiszállássorozatot követően a Vágják az erdei utat… című produkció is útjára indul. Az Ivácson László által rendezett előadás május 29-én Kovásznán, május 30-án pedig Vargyason lesz megtekinthető.
••• Előadások a pápalátogatás és a pünkösdi búcsú között
Együttesünk a pápalátogatás és a pünkösdi búcsú közötti héten Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön is tervez előadásokat. Június 3-án a csíkszeredai Városi Művelődési Házban a Mundruc című táncszínházi előadást játssza társulatunk, amelyet a Hargitai Megyenapok keretében nézhet meg a közönség. (A műsorra jegyeket a Csíki Mozi jegypénztárában és a www.bilete.ro oldalon lehet vásárolni.)
Június 4-én Sepsiszentgyörgyön is látható lesz az említett produkció, majd június 5-én a Vágják az erdei utat… című folklórelőadást tűzi műsorra együttesünk.
Sepsiszentgyörgyi előadásaink esetében a helyszín a Háromszék Táncstúdió, jegyek elővételben a Központi Jegyirodában, illetve a www.biletmaster.ro oldalon kaphatóak.
A Háromszék Táncegyüttes vendégjátékait az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Csoóri Sándor Alap támogatja.


Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek elemezni és javítani a felhasználói élményt. Kérjük, tekintse át lehetőségeit, és válasszon.
Ha 16 évesnél fiatalabb, kérjük, győződjön meg arról, hogy szülője vagy gyámja beleegyezését adta, a nem alapvető sütik használatához.
A beállításait bármikor módosíthatja, a további információkért az adatkezelésről, kérjük, olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat. Beállításait később módosíthatja megváltoztathatja.
Ne feledje, hogy ha bizonyos típusú sütik, vagy szolgáltatások letiltása mellett dönt, az befolyásolhatja a webhely által nyújtott élményét és az általunk kínált szolgáltatásokat.
Néhány szükséges erőforrást blokkolva lett, ami hatással lehet a harmadik féltől származó szolgáltatásokra és befolyásolhatja az oldal működését.
Ez a weboldal sütiket használ a böngészési élmény javítása és a webhely megfelelő működésének biztosítása érdekében. A webhely használatának folytatásával elismeri és elfogadja a sütik használatát.