A Magyar Nemzeti Táncegyüttes a 34. Népzene- és Néptánctalálkozó szombati napján az Európa szívében c. előadását mutatja be november 9-én, este 8 órától a Sepsi Aréna nagyszínpadán.
Európa szívében
- a Kárpát medence legszebb táncai -
Lendületes és sokszínű folklórműsorra invitálja nézőit a Magyar Nemzeti Táncegyüttes. Az előadásban olyan válogatást állít színpadra, amelyben a magyar nyelvterület legszebb táncai mellett különös hangsúlyt fektet az eredeti és stílusos előadásmódra. Legendás csárdások, erdélyi és magyar cigány táncok, üveges karikázó és persze a világ egyik legvirtuózabb férfitánca, a legényes is helyet kap a koreográfiában, amely során a nézők – ha csak lélekben is – de a Rábaköztől a Székelyföldig, a Sárköztől a Matyó vidékig vagy Dél-Alföldig, de együtt utazhatnak a táncosokkal.
Alkotók
Közreműködik a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és Zenekara.
Koreográfusok: Zs. Vincze Zsuzsa, Zsuráfszky Zoltán
Rendező: Zsuráfszky Zoltán
Az előadásra a Központi Jegyirodában, illetve a helyszínen vásárolhatnak jegyeket az érdeklődők.
Az iroda nyitvatartási rendje: hétfőn, kedden, szerdán 8-16 óra között, csütörtökön 8-17 óra között és pénteken 8-15 óra között. Tel.: 0267-312104
Belépési díjak szombaton, amelyek feljogosítanak az előadás megtekintésére:
• Felnőtteknek a teljes szombati program összértéke, amely az esti táncházat is tartalmazza: 60 lej
• Gyerekeknek, diákoknak és nyugdíjasoknak a teljes szombati program összértéke, amely az esti táncházat is tartalmazza: 30 lej
Figyelem: kedvezményes belépő diákigazolvány vagy nyugdíjszelvény felmutatásával igényelhető!
Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek elemezni és javítani a felhasználói élményt. Kérjük, tekintse át lehetőségeit, és válasszon.
Ha 16 évesnél fiatalabb, kérjük, győződjön meg arról, hogy szülője vagy gyámja beleegyezését adta, a nem alapvető sütik használatához.
A beállításait bármikor módosíthatja, a további információkért az adatkezelésről, kérjük, olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat. Beállításait később módosíthatja megváltoztathatja.
Ne feledje, hogy ha bizonyos típusú sütik, vagy szolgáltatások letiltása mellett dönt, az befolyásolhatja a webhely által nyújtott élményét és az általunk kínált szolgáltatásokat.
Néhány szükséges erőforrást blokkolva lett, ami hatással lehet a harmadik féltől származó szolgáltatásokra és befolyásolhatja az oldal működését.
Ez a weboldal sütiket használ a böngészési élmény javítása és a webhely megfelelő működésének biztosítása érdekében. A webhely használatának folytatásával elismeri és elfogadja a sütik használatát.