A Háromszék Táncegyüttes női és férfi táncosokat keres a 2016/2017-es évadtól. A feladatkör betöltéséhez előnyt jelent: Néptánc szaktudás és nyitottság
Csinta Samu A lélekmentő – Kallós Zoltán első kilencven éve című dokumentumregényének sepsiszentgyörgyi bemutatójára hívjuk önöket június 9-én 18 órától
Május 13-án (péntek) került sor a III. Székelyföldi Legényesversenyre a Lajtha László Alapítvány szervezésében a Háromszék Táncstúdióban. A versenyt az
Kifejezni a rejtett igazságot, megnevezni a megnevezhetetlent... E gondolatok mentén köszöntünk minden kedves nézőt, kollégát és barátot A tánc világnapja
A Lajtha László Alapítvány szervezésében harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Székelyföldi Legényesverseny Sepsiszentgyörgyön. A verseny idén a györgyfalvi legényes táncokat
Hagyományos táncházaink néptáncoktatással kezdődnek a Tamási Áron Színház előcsarnokában majd ezt követi a táncház mulatság ugyanott.A házigazdák Dombi Rózsa és
Három helyszínen játsszuk áprili folyamán a Böjttől böjtig előadásunkat (rendező-koreográfus Furik Rita). A társulat Brassóban, Gyergyószentmiklóson és Csíkszeredában lép színpadra.
A budapesti Hagyományok Háza nyílt programokat szervez Sepsiszentgyörgyön április 8-10. között. Három szekcióban várják színvonalas szakmai programmal a néphagyományok iránt
Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek elemezni és javítani a felhasználói élményt. Kérjük, tekintse át lehetőségeit, és válasszon.
Ha 16 évesnél fiatalabb, kérjük, győződjön meg arról, hogy szülője vagy gyámja beleegyezését adta, a nem alapvető sütik használatához.
A beállításait bármikor módosíthatja, a további információkért az adatkezelésről, kérjük, olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat. Beállításait később módosíthatja megváltoztathatja.
Ne feledje, hogy ha bizonyos típusú sütik, vagy szolgáltatások letiltása mellett dönt, az befolyásolhatja a webhely által nyújtott élményét és az általunk kínált szolgáltatásokat.
Az alapvető sütik és szolgáltatások biztosítják az oldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik és szolgáltatások a GDPR szerint nem igénylik a felhasználó hozzájárulását.
A statisztikai sütik és szolgáltatások felhasználási információkat gyűjtenek, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy betekintést nyerjünk abba, hogyan lépnek kapcsolatba látogatóink a weboldalunkkal.
A marketing szolgáltatásokat harmadik fél hirdetői vagy kiadói használják személyre szabott hirdetések megjelenítésére. Ezt a látogatók nyomon követésével teszik meg különböző weboldalakon.
Ez a kategória minden olyan sütit, domaint és szolgáltatást magában foglal, amelyek nem tartoznak a megadott kategóriákba, vagy amelyeket nem kategorizáltak.
Ez a weboldal sütiket használ a böngészési élmény javítása és a webhely megfelelő működésének biztosítása érdekében. A webhely használatának folytatásával elismeri és elfogadja a sütik használatát.