Április igen gazdag és változatos programokban bővelkedik.
A hónap elején három szervezett gyerekelőadást tartunk a Világhírű Redever c. produkcióval: Redever, Gyuri király és leányai, Lágyi mester, Levi és Albi ezúttal Nagyajtán és Baróton szórakoztatják legkisebb nézőinket.
Újra színpadra visszük az Átöltözés c. néptánc-színházi előadásunkat: április 13-án és 29-én Sepsiszentgyörgyön, továbbá Nagyváradon, Margittán és Nagykárolyban is bemutatjuk az Ivácson László által rendezett produkciót.
Április 21-24. között a nagyváradi Szigligeti Színház és a Nagyvárad Táncegyüttes szervezi meg az Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozóját. A XVI. alkalommal megszervezett találkozón hat erdélyi magyar néptáncegyüttes vesz részt, lehetőséget kapva, hogy megismerjék egymás munkáját és közönség elé tárják az erdélyi hivatásos táncélet sokszínűségét. Együttesünk az Átöltözés c. produkcióval színesíti az EHTET programját, amelyet április 23-án, este 8 órától mutatunk be. A találkozót idén is a hat együttes közös gálaműsora zárja április 24-én este, melynek keretében küküllőmenti koreográfiával lépünk színpadra.
Ebben a hónapban újraindítjuk a táncházat is! Több mint 2 év után, a Szent György Napok Kulturális Hetén, április 28-án és április 29-én este várunk szeretettel mindenkit a Tamási Áron Színház előcsarnokába.
Április 29-én a Tánc Világnapját az Átöltözés c. produkcióval ünnepeljük este 6 órától a Háromszék Táncstúdióban, szintén a Szent György Napok Kulturális Hetének programjaként.
HAVI PROGRAM:
VILÁGHíRŰ REDEVER
Bővebben az előadásról: Világhírű Redever – Háromszék Táncegyüttes (hte.ro)
ÁTÖLTÖZÉS
Bővebben az előadásról: Átöltözés – Háromszék Táncegyüttes (hte.ro)
Jegyeket a Központi Jegyirodában vásárolhatnak az érdeklődők.
Az iroda nyitvatartási rendje: hétfőtől csütörtökig 9-16 óra között, pénteken 9-13 óra között, valamint előadások előtt egy órával. Telefonszám: 0267-312104.
SZENT GYÖRGY-NAPI TÁNCHÁZAK
Belépőt a helyszínen lehet váltani 10 ron-ért.