Tavaly októberben a képviselőház megszavazta azt a jogszabálytervezetet, amely szerint 2025 a „Gyermekek éve” lesz. A Háromszék Táncszínház is csatlakozik az országos projekthez, melynek célja a gyermekek harmonikus fejlődésének elősegítése, jogainak védelme, az oktatáshoz, a kulturális, sport- és szabadidős tevékenységekhez való hozzáférésük biztosítása.
Társulatunk műsorpolitikájának meghatározó pillére a gyermekeknek szóló előadások bemutatása. Legkisebb nézőink a legőszintébb, leghálásabb, de egyben a legkritikusabb közönség, akiket évről-évre színvonalas programokkal igyekszünk érzékenyíteni a népi kultúra és az előadó-művészetek iránt.
Idén még többször és még több helyen játsszuk népszerű mesejátékunkat, a Novák Ferenc rendezésében készült Lúdas Matyi című musicalt. Januárban a sepsiszentgyörgyi iskolásoknak tartottunk négy szervezett előadást, februárban összesen tíz alkalommal találkozhatnak a brassói, kézdivásárhelyi és kovásznai gyerekek Matyival, a libával és a gőgös Döbrögi házaspárral. Márciusban Matyink a Gyergyói-medencébe is ellátogat: Gyergyóditró, Gyergyóremete és Gyergyóújfalu ad majd otthont a produkciónak. A Fazekas Mihály klasszikus műve alapján készült mese-musical témája örökérvényű: a vétkes megbűnhődik, az igazság győzedelmeskedik. Lúdas Matyi a magyar nép hőse, csavaros észjárású, szerethető figura, akinek sorsát nagy érdeklődéssel követi a fiatalabb generáció is. A produkció oktató-nevelő jellegével méltón illeszkedik tudatos közönségnevelő stratégiánkba.
Bővebben az előadásról: Lúdas Matyi
Társulatunk zenekara ebben az évben is rendszeresen tart szervezett Hangszerbemutatókat. Ezeken a foglalkozásokon a gyerekek a különböző népi hangszerekkel ismerkedhetnek, megszólaltatva a hegedűt, brácsát, nagybőgőt, cimbalmot. Januárban Gelencére, Csernátonba, Barótra látogattak zenész kollégáink, de a következő hónapokban több településen tervezzük megszervezni ezeket a játékos hangszersimogatókat.
A gyermekelőadások mellett egy folklór műsorral is kedveskedünk legkisebb nézőinknek. A Tiszán innen, Dunán túl című előadás a Hazától hazáig folklór előadás kamaraváltozata, és Sepsiszentgyörgyön kívül több településen is játsszuk, házhoz szállítva a kulturális élményt a vidéki iskolások számára. Szervezett diákelőadás keretében barangolhatnak el nézőink Somogy vidékére, Rimócra, az Alföld legelőire, Viskre, Nagypaládra és Szeghalomra, megcsodálva az autentikus népviseleteket.
Saját előadásainkon kívül vendégjátékoknak is helyet biztosítunk állandó játszóhelyünkön, a Háromszék Táncstúdióban. Januárban a Bekecs Táncszínház lépett színpadra a Szép új világ című gyerekelőadással, februárban érkezik Sepsiszentgyörgyre a kézdivásárhelyi Udvartér Színház A kolozsvári bíró című zenés mesejátékkal, márciusban pedig a Maros Művészegyüttest látjuk majd vendégül.
Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvánnyal és a Lajtha László Alapítvánnyal karöltve hiánypótló ifjúsági táncház is indul Sepsiszentgyörgyön, mely az V-VIII. osztályos diákoknak biztosít néptáncos tevékenységet a havonta megrendezésre kerülő táncházaink keretében. Ezeken a foglalkozásokon táncoktatás, énekoktatás fog zajlani, célunk a népi kultúránk, örökségünk megismertetése és megszerettetése a fiatalabb generációval.
A Háromszék Táncszínház mindig is fontosnak tartotta az utánpótlás nevelését, oktatását, hagyományunk továbbvitelét, a legfiatalabb generáció érzékenyítését a néptánc és a népzene iránt. Ebben az évben még több gyereknek szeretnénk hozzáférhetővé tenni programjainkat, előadásainkat, népi kultúránkat, mely elengedhetetlen az ifjabb nemzedék harmonikus fejlődéséhez.