Az idei Népzene-és néptánctalálkozó kiemelt meghívottja a budapesti Duna Művészegyüttes. Az együttes a Puszták népe c. folklórszínházi előadását mutatja be pénteken, november 11-én 19 órától a Tamási Áron Színház nagytermében.
Puszták népe
Az előadás ihletadója és egyben központi témája Illyés Gyula Puszták népe c. szabatos társadalomrajza.
A táncszínházi előadás a dunántúli puszták népének kemény sorsa mellett felmutatatja mindazon értékeket, amit a cselédek, zsellérek, pásztorok pusztán a létezésükből fakadóan létrehoztak, amit egyszerűen csak népművészetnek hívunk, azt a csodát, amelynek megismerésére és művelésére tették fel életüket a társulat tagjai is.
Az előadásban Illyés Gyula szűkebb hazája, a Mezőföld tánckultúrájának bemutatásán túl megjelennek Magyarország más tájegységein valaha cselédsorban élők táncai is, például somogyi, sárközi zalai, felvidéki, szatmári falvak és a Hortobágy lakóinak táncai is.
„Egy népréteg lelkületét szeretném ábrázolni, ez minden törekvésem. Ha itt-ott mégis saját élményeimmel hozakodom elő, ezek az élmények csak magyarázó ábrák. Ami emléket feltárok, azért tárom fel, hogy rajtuk át próbáljak leereszkedni abba a mélyben fekvő, forró rétegbe, amely rettegve rejti gomolygó világát minden idegen tekintettől, még a tárgyilagos napvilágtól is.” (Illyés Gyula)
A vendégelőadás eseménye az alábbi linken érhető el: https://www.facebook.com/events/227289411017200/
Előadja a Duna Művészegyüttes tánckara és a Göncöl zenekar
Közreműködik: Gera Attila (fúvóshangszerek)
Felvételről közreműködik: Szilvási István, Dresch Quartet
Zenei szerkesztő: Dulai Zoltán
Jelmeztervező: Furik Rita
Fénytervező: Lendvai Károly
Asszisztensek: Bonifert Katalin, Vámos László
Táncmesterek: Hahn-Kakas István, Tombor Bea, Kocsis Enikő, Fitos Dezső, Lovas Bálint, Kirsch Zoltán, Podpácz Beáta, Barcza-Tóth Tímea
Koreográfusok: Hégli Dusan, Mihályi Gábor, Juhász Zsolt
Rendező: Juhász Zsolt
Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek elemezni és javítani a felhasználói élményt. Kérjük, tekintse át lehetőségeit, és válasszon.
Ha 16 évesnél fiatalabb, kérjük, győződjön meg arról, hogy szülője vagy gyámja beleegyezését adta, a nem alapvető sütik használatához.
A beállításait bármikor módosíthatja, a további információkért az adatkezelésről, kérjük, olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat. Beállításait később módosíthatja megváltoztathatja.
Ne feledje, hogy ha bizonyos típusú sütik, vagy szolgáltatások letiltása mellett dönt, az befolyásolhatja a webhely által nyújtott élményét és az általunk kínált szolgáltatásokat.
Néhány szükséges erőforrást blokkolva lett, ami hatással lehet a harmadik féltől származó szolgáltatásokra és befolyásolhatja az oldal működését.
Ez a weboldal sütiket használ a böngészési élmény javítása és a webhely megfelelő működésének biztosítása érdekében. A webhely használatának folytatásával elismeri és elfogadja a sütik használatát.