30. NNT | Magyar Állami Népi Együttes: TÁNCKÁNON

2018. október 24.

A kodályi életmű előtt tisztelgő táncszínházi produkciót a 30. Népzene- és Néptánctalálkozó programjában lehet megtekinteni november 9-én, pénteken 19 órától a Tamási Áron Színházban. A vendégjáték társszervezője a Hagyományok Háza.

Hagyományok Háza
Magyar Állami Népi Együttes

Tánckánon
Hommage à Kodály Zoltán

A Magyar Állami Népi Együttes új produkciójában, melyhez a kodályi életmű szolgál hivatkozási alapul, a korábban színpadra állított műsorokhoz hasonlóan a hagyomány radikális elevenséggel jelenik meg, jelenkorunk kortárs megnyilvánulásaival szimbiózisban.

Egy képzeletbeli közösség életének apró mozzanataiból bontakozik ki a történet, melynek zenei keretét Kodály Zoltán (és kortársa, Bartók Béla) kompozíciói, illetve a zeneszerző által gyűjtött népdalok alkotják. A jelenetek során emberi kapcsolatok kialakulását, azok elvesztését, örömöket és bánatokat, valamint a mindennapok és ünnepek rituáléit követhetjük nyomon.

Gazdagon árnyalt, lírai-asszociatív képek, színpadi történések, a tér és az idősíkok játékosan változó spektrumán keresztül jutunk el a végkifejletig: az emberi lét, az élet diadalának katartikus kinyilatkoztatásáig.

A Tánckánonban olyan ismert és népszerű Kodály-művek idéződnek fel, mint a Háry János, a Hét zongoradarab (Op. 11), a Kilenc zongoradarab (Op. 3) vagy az Esti dal.

Zeneszerzők: Bartók Béla, Kodály Zoltán, Kelemen László, Pál Eszter, Pál István Szalonna, Pál Lajos
Koreográfusok: Fitos Dezső, Kocsis Enikő, Mihályi Gábor, Orza Calin
Jelmeztervező: Szűcs Edit
Látványtervező: Molnár Zsuzsa
Videoanimáció: Soós Andrea

Rendező-koreográfus: Mihályi Gábor

Előadja: a Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara

Az előadás a Budapesti Tavaszi Fesztivál, a Hagyományok Háza és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója.
Az előadásban megjelenő archív képek a Néprajzi Múzeum fotótárának gyűjteményéből származnak. Képválogatás: Csorba Judit Dorottya.

Zenekarvezető: Radics Ferenc
Tánckarvezető: Kökény Richárd
Tánckari asszisztensek: Borbély Beatrix, Jávor Katalin, Ágfalvi György
Művészeti vezető: Pál István Szalonna
Együttesvezető: Mihályi Gábor


Időpont: 2018. november 9. (péntek), 19:00

Helyszín: Tamási Áron Színház nagyterme
Az előadást követően táncház lesz a színház előcsarnokában.


Jegyinformációk:

Teljes értékű jegy - 30 lej
Kedvezményes jegy diákoknak és nyugdíjasoknak - 15 lej* 
A jegy tartalmazza a pénteki táncházba való belépést is.
Az előadásra jegyek a a sepsiszentgyörgyi Központi Jegyirodában és a www.biletmaster.ro oldalon kaphatók.
A jegyiroda nyitva tartási rendje: hétfőtől csütörtökig 10-16 óra között, pénteken 11-13 óra között. Telefonszám: 0267-312104.
* Kedvezményes jegyet csak a jegyirodában lehet vásárolni.

A 30. Népzene- és Néptánctalálkozó teljes programja itt érhető el.

magnifiercrosschevron-down