Turnén a Két kezem forgatta, szívem táncoltatta

2018. noiembrie 16.

Három nyugat-erdélyi és két magyarországi településen mutatjuk be november 20-24. között a Két kezem forgatta, szívem táncoltatta c. folklórelőadásunkat.

Az Ivácson László rendezésében készült produkció a Kárpát-medencei forgatós táncok világába kalauzol, az előadásban gyimesi, moldvai, sóvidéki, vajdaszentiványi, györgyfalvi és felvidéki táncokat láthat a közönség, Kocsis Enikő, Fitos Dezső, Ivácson László, Busai Norbert, Busai Zsuzsanna, Kádár Ignác, Furik Rita és Richtarcsík Mihály koreográfusoknak köszönhetően.

Az előadás 2013 óta van a Háromszék Táncegyüttes műsorán, többszörösen felújítva közel ötven alkalommal játszottuk, az évek folyamán pedig több rangos fesztiválra és rendezvényre is meghívást kaptunk. 2013. június 21-én Győrben, a IX. Magyar Táncfesztivál meghívottjaként mutattuk be a produkciót, jelentős sikert aratva a magyar táncművészet talán legrangosabb fesztiválján. 2016. augusztus 20-án Székesfehérváron, a XXI. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztiválon léptünk színpadra az előadással. 2017. májusában a produkció két fontos külföldi fesztiválon is bemutatásra került: Manchesterben (UK) az első alkalommal megrendezett Góbé Fest-en, ezt követően pedig Budapesten, a Határtalan táncfőváros keretében a Várkert Bazárban.

A Nemzeti Kulturális Alap, a Bethlen Gábor Alap és a Csoóri Sándor Alap támogatásával november 20-24. között a következő öt településen mutatjuk be a nagysikerű folklórelőadást:

  • november 20., 19:00 - Nagykároly, Városi Színház
  • november 21., 19:00 - Margitta, Városi Művelődési Ház
  • november 22., 19:00 - Érsemjén, Művelődési Ház
  • november 23., 19:00 - Eger, Egri Kulturális és Művészeti Központ
  • november 24., 19:00 - Nyíregyháza, Váci Mihály Kulturális Központ

A Két kezem forgatta, szívem táncoltatta című hagyományos folklórelőadás koreográfiái a Kárpát-medencei forgós-forgatós táncok világából építkeznek. Erdélynek a barokk kor eredményeképpen ez a legnagyobb mai napig megőrzött táncöröksége, a marosszéki forgatóst például a páros táncok királynőjeként szokták emlegetni.

Az egy órás barokkos tánchömpölygés egy női sorssal von párhuzamot, ám a történetmesélés helyett inkább érzések, impressziók megragadására törekedtek az alkotók. Hogyan láthatja magát a hagyományos társadalomban felnövő kislány, menyasszony, asszony és hogyan látják őt a többiek? Van-e boldogság a gyermekkor tiszta világa után, van-e boldogság a szerelem megtalálása után? Mi az, ami az utat megtölti tartalommal, a költő szavait parafrazálva: át tudjuk-e vinni a szerelmet a túlsó partra? Végül, de nem utolsó sorban, át tudjuk-e adni értékrendünket a következő generációknak?

Coregrafii:
1. Kocsis Enikő, Fitos Dezső: Az élet kapujában (moldvai és gyimesi táncok)
2. Ivácson László: „Édesanyám karján nevelt engemet...” (sóvidéki táncok)
3. Busai Norbert, Busai Zsuzsanna: „Virágos a fa teteje, koszorús a leány feje...”
(györgyfalvi táncok)
4. Kádár Ignác: Az úton (vajdaszentiványi táncok)
5. Furik Rita, Richtarcsík Mihály: Epilógus (felvidéki táncok)

Coregrafi: Kocsis Enikő, Fitos Dezső, Busai Norbert, Busai Zsuzsanna, Kádár Ignác, Furik Rita, Richtarcsík Mihály
Montaj muzical: Fazakas Levente
Jelmeztervező: Furik Rita
Rendező, koreográfus, látványterv: Ivácson László

Dansatori: Ádám Júlia, Keresztes Gabriella, Kocsis Lilla-Tünde, Lukács Réka, Pilinger Mónika, Podholiczky Rebeka Ráhel, Székely Emőke-Edina, Vajda Katalin, Virág Imola, Váradi Ágnes, Gere Csaba, Gidró Roland, Kiss Adorján, Lukács Tamás, Márton Csaba, Melles Endre, Pável Hunor-Mihály, Portik Norbert, Szvinyuk Sándor, Törő Bence
Formația Heveder: Fazakas Levente, Fazakas Albert, Szilágyi László, Bajna György
Soliști vocali: Erőss Judit

A turné megvalósítását támogatta a Nemzeti Kulturális Alap, a Bethlen Gábor Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Csoóri Sándor Alap program keretében.

magnifiercrosschevron-down