Vendégelőadással érkezik a Tamási Áron Színházba a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. 2021. március 1-jén, hétfőn 19.00 órától az Ékes Gyergyó című műsorát mutatja be a sepsiszentgyörgyi közönségnek.
Jegyet vásárolni a Központi Jegyirodában illetve előadás előtt 1 órával lehet. Az iroda nyitvatartási rendje: hétfőtől csütörtökig 9-16 óra között, pénteken 9-13 óra között.
Jegyek ára:
10 ron - nyugdíjas és diákjegy
25 ron - teljes értékű jegy
A Háromszék Táncegyüttes újra a Gyergyói-medencében turnézik március elején. TÁNCSÉTÁNY c. előadásunkat a következő településeken tekinthetik meg:
Jegyet vásárolni a Figura Stúdió Színház jegypénztárában lehet. A jegypénztár nyitva tart: munkanapokon 15.00-19.00 óra között és előadások előtt fél órával a Figura Stúdió Színház előcsarnokában (Gyergyószentmiklós, Testvériség sugárút, 9.).
Jegyeket a helyszínen, előadás előtt 20 lejért lehet vásárolni.
Jegyeket a Központi Jegyirodában (nyitvatartási rend: hétfőtől csütörtökig 9-16 óra között, míg pénteken 9-től 13 óráig) lehet vásárolni.
Aleea de Dans
Ansamblul de Dansuri “Trei Scaune” – “Háromszék” aniversează 30 de ani de la înființare.
În sezonul jubiliar curent cu spectacolul “Aleea de Dans” compania aniversează și amintește. Spectacolul inspiră din operele coregrafice anterioare, cu toate acestea nu numai prezintă trecutul dar și reflectează asupra prezentul ansamblului. Reflectează asupra întrebările precum: cum se conectează folclorul cu senzația de viața contemporană, cu formele și provocările artistice contemporane. Plimbarea contemplativă totodată reflectează și asupra subiecte eterne precum timpul, credința, rolurile bărbatului și a femeii, valorile urmărite și tradiția.
Pe parcursul plimbării cu ușurință ne privim înainte și în spate și avem timp destul pentru contemplare. Descoperim amintiri bine conturate dar și imagini neclare, incerte. Acest drum este ca o plimbare lentă în labirintul memoriilor și se caracterizează printr-o atenție calmă, fără grabă, fără agitație. Pe unde am umblat până acum? Ce am simțit? Ce am experimentat? Și încotro ne îndreptăm?
Temele coregrafiilor din spectacol pot fi interpretate ca lumi în sine, iar stațiile pot fi înșirate într-o secvență narativă, amintind elemente de rădăcini, prodigalitate, negare și recunoaștere. Ele fac acest lucru printr-un ciclu al rolurilor eterne ale bărbatului și femeii, care, precum adevărurile ascunse în adâncurile unei bobine, se desfac din firul rotund al timpului.
Costume: Furik Rita
Consultant profesional: Prezsmer Boglárka
Coregrafi: Orza Calin, Melles Endre, Furik Rita, Tekeres Gizella
Instructori de dans Péter László, Tekeres Gizella, Melles Endre
Zene: Fazakas Levente
Regizor- coregraf: Ivácson László
Tánckar: Ádám Júlia, Bakos Ernő, Both Eszter, Fazakas Mónika, Gaburi Barbara, Gere Csaba, Gidró Roland, Hoffman Anna, Kiss Adorján, Kocsis Lilla- Tünde, Koncz Attila, Lukács Réka, Márton Csaba, Melles Endre, Pável Hunor-Mihály, Podholiczky Rebeka-Ráhel, Portik-Cseres Norbert, Székely Edina Emőke, Szvinyuk Sándor,Virág Imola
Zenekar: Fazakas Levente, Fazakas Albert, Bajna György, Szilágyi László
Ének: Erőss Judit
RÉZHÚRON c. előadásunkat márciusban a következő helyszíneken láthatják:
Higgyen nekem, nincs is más,
Mint az egymásra találás,
Valami szívet melengető
Muzsika dallamára.
Két kéz összekulcsolódik,
Hogy az egyik pár láb megérzi,
Hova lép a másik.
Utána megy, bárhova is vezet ez a mozdulat.
Utánamegy, mert azt hiszi,
Innen már röpülés lesz minden lejtésből és minden fordulatból.
S ki tudja, talán
Tényleg röpülés ez már.
Dansul este limbajul sufletului, mulți dintre noi știm că dansul popular este un limbaj sufletesc consolidat într-o comunitate, dansurile noastre transilvănene în pereche mărturisesc natura relației eterne dintre bărbat și femeie.
Rézhúron című előadásunkkal Erdély legszebb tájainak folklórkincsében vándorlunk, tánccal, muzsikával, melynek középpontjában prímásunk hegedűjének rézhúrja áll, ez az előadás címadója is. A rézhúron játszott dallamok vezetnek el a népzene, a néptánc és a népdal nyelvén Bukovina, Székelyföld, Felső-Marosmente, Mezőség, valamint Kalotaszeg vidékeire.
Rendhagyó előadásunk, mely a táncosi egyéniségeket szólisztikus formában mutatja be egy igazi ünneplés amely a szívünkben kezdődik, onnan tölti fel a formát, bármilyen formát, kinek milyet ismer a szokása.
Montaj muzical: Fazakas Levente
Coregrafie: Tekeres Gizella, Melles Endre
Montaj scenic: Ivácson László
Zenekar: Fazakas Levente, Fazakas Albert, Bajna György, Szilágyi László
Ének: Erőss Judit
- Felhívjuk kedves nézőink figyelmét, hogy a kötelező távolság betartása miatt a helyek száma korlátozott!
- A nézők beengedése a járványügyi protokoll betartása végett fél órával a kezdés előtt történik.
- Mindannyiunk egészségének megőrzése érdekében szíveskedjenek betartani a járványügyi előírásokat, így a szájmaszk viselését.
- 37,3 Celsius-fok fölötti testhőmérséklettel rendelkező nézőinket nem áll módunkban beengedni a nézőtérre.
A Aleea de Dans és Pe corzi c. előadások vendégjátékait a Bethlen Gábor Alap támogatja.