
A Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Csoóri Sándor Alap átfogó működési támogatásának köszönhetően színvonalas, előadásokban gazdag művészeti programot valósíthattunk meg a 2022/2023-as évadban.
A pályázati támogatás turnék, vendégjátékok lebonyolítását tette lehetővé, új előadások létrejöttéhez, táncházak, rendezvények megvalósulásához járult hozzá, a társulat technikai működését, kommunikációját segítette.
A turnék, vendégjátékok alkalmával a támogatásból szállásköltségeket, közreműködői, előadói tiszteletdíjakat finanszíroztunk.
A támogatás nagymértékben hozzájárult az évad során bemutatott Tragédia, Élni fogunk szabadon és Hazától hazáig c. előadások létrejöttéhez is, az alkotók, előadók tiszteletdíjának és az előadás díszlet, valamint jelmez költségeinek finanszírozása által.






A Lajtha László Alapítvány és a Háromszék Táncegyüttes havi rendszerességgel megszervezett táncházai főként a Csoóri Sándor Alap támogatásával valósulnak meg. A támogatás keretében 2 táncházat szerveztünk, melyek során a házigazdák és a táncházban muzsikáló zenekar tagjainak tiszteletdíját fizettük.

2022. november 11-12 között sikeresen megrendeztük a Lajtha László Alapítvány és a Háromszék Táncegyüttes szervezésében éves rendszerességgel megvalósuló sepsiszentgyörgyi Népzene és- néptánctalálkozót, mely az erdélyi népi kultúra egyik végvárának szerepét tölti be. A rendezvény immár 32. alkalommal került megszervezésre. A találkozó kiemelt programja volt a Székelyföldi Legényesverseny 8. kiadása. A támogatásból a vetélkedő zsűri elnökének tiszteletdíját biztosítottuk.


A támogatásból továbbá a társulat színpadtechnikai működését segíthettük hangmesteri szolgáltatás finanszírozása által: az évad során megvalósított élő zenés előadások és zenekaros próbák minőségi hangosítását sikerült biztosítanunk.
A támogatásból intézményünk kommunikációját is fejlesztettük. A fiatalabb generáció megszólítását tartva szem előtt, az aktuális kommunikációs trendekhez igazodó előzetes videót készítettünk az Élni fogunk szabadon c. produkcióról. A támogatásból továbbá nyomtatott és online eszközöket is finanszíroztunk: előadásaink hirdetésére plakátokat, műsorfüzeteket készítettünk, vendégjátékaink népszerűsítésére Facebook hirdetéseket vettünk igénybe.
A támogatás a pályázat gördülékeny lebonyolítását is segítette. A pályázatot lebonyolító Lajtha László Alapítvány irodavezetőjének munkabérét biztosítottuk általa.
Köszönjük a Kulturális és Innovációs Minisztériumnak és a Csoóri Sándor Alapnak, hogy ilyen átfogó módon segítette a Háromszék Táncegyüttes értékőrző és színvonalas előadó-művészeti munkásságát.
Acest site folosește cookie-uri pentru a îmbunătăți experiența ta. Unele sunt esențiale pentru funcționarea site-ului, în timp ce altele ne ajută să analizăm și să îmbunătățim experiența ta de utilizare. Te rugăm să-ți revizuiești opțiunile și să faci o alegere.
Dacă ai sub 16 ani, asigură-te că ai primit consimțământul părintelui sau tutorelui pentru toate cookie-urile care nu sunt esențiale.
Confidențialitatea ta este importantă pentru noi. Poți ajusta setările cookie-urilor în orice moment. Pentru mai multe informații despre modul în care folosim datele, te rugăm să citești politica noastră de confidențialitate. Îți poți schimba preferințele oricând, făcând clic pe butonul de setări de mai jos.
Reține că, dacă alegi să dezactivezi anumite tipuri de cookie-uri, acest lucru poate afecta experiența ta pe site și serviciile pe care le putem oferi.
Unele resurse necesare au fost blocate, ceea ce poate afecta serviciile terțe și poate determina funcționarea necorespunzătoare a site-ului.
Acest site folosește cookie-uri pentru a îmbunătăți experiența ta de navigare și pentru a asigura funcționarea corectă a site-ului. Continuând să folosești acest site, recunoști și accepți utilizarea cookie-urilor.