Kádár Elemér néptáncpedagógus, táncművész, koreográfus, szakíró véleményezte a Hazától hazáig c. új folklór előadásunkat.
Hazától hazáig – bemutató előadás
Háromszék Táncegyüttes, Háromszék Táncstúdió, Sepsiszentgyörgy, 2023.06.16.
Moldvában élni, nagyon gyakran hétvégéken is dolgozni és erdélyi néptáncegyüttesek bemutatóira is eljárni nem egyszerű dolog. Nagyváradra pl időtlen idők óta nem jutottam el, és félő, hogy több előadás is kifut a kínálatból, mielőtt láthatnám. Ezért mindig nagy öröm, ha legalább Csíkszeredába, vagy Sepsiszentgyörgyre sikerül eljutnom, és még nagyobb, ha utólag teljesen nyereségesnek találom az élmény és az arra ráfordított idő és energia egyenlegét.
A minap a Háromszék Táncegyüttesnek volt új bemutatója, Hazától hazáig címmel. Miután egy ideje igen nagy divatja van az irodalmi művek táncjáték-formában való színpadra alkalmazásának, felötlött bennem a gyanú, hogy ennek az előadásnak talán Ódor László azonos című, 1979-ben megjelent útleíráshoz, vagy Kálmánchey Antal 2000-ben megjelent emlékirataihoz lehet esetleg valami köze, de aztán kiderült hamar, hogy ilyesmiről szó sincs, ez most valami egészen más.
Amit ezúttal színre vitt az együttes, az egy nemes-egyszerű folklórelőadás. Ma már nagy bátorság kell egy ilyen előadáshoz, hiszen ma már elvárás, hogy egy előadás „szóljon valamiről”. Hát kérem, ez az előadás szól valamiről!
Egyes jelenetekben pompás nagyünneplő, másokban egyszerű, esetenként parasztos vagy polgárias, archaikus vagy éppen majdhogynem mai-civil népviseletekben adnak elő a zenészek és táncosok a mesésen gazdag Kárpát-medencei népzene- és néptánchagyományból pár ma már klasszikusnak számító, továbbá pár csaknem teljesen ismeretlen táncrendet.
Kisgyermek-koromtól kezdve folyton költözött a családom, s amikor végre hazatelepedtünk, elindultam én, immár csak egymagam és továbbra is folyton úton vagyok, mint ebben a mai világban szinte mindenki. Gyakran hallom másoktól is, sokan mondják nevetve, vagy épp szomorúan, hogy éppen úton vannak otthonról hazafelé. Ez járt folyton a fejemben, amíg az előadást néztem. Sokszor fogott el a nosztalgia olyan helyek, néprajzi agyagok és élmények után, amelyekhez jártomban-keltemben, itt-ott való lakásom idején közöm lett, amelyeket megszerettem, fontosak nekem, már részét képezik annak, ami ma vagyok. Utaztam ismét, egyik otthonomtól a másikhoz, s ami földrajzi értelemben távol esik mindattól, amihez konkrét közöm lenne, az ismerős itthonról, azt én hallottam a nagyapámtól, tőle tanultam… Otthonos ez is, ahol ezt így éneklik, az nekem hazám!
Foto: Jocó Kátai
Az első jelenet Somogyból való eszközös és páros táncokkal, furulyaszóval és tekerőlanton játszott muzsikával röpít a Balaton és a Dráva közötti erdős dombvidékre. Ez az ismertebb anyagok közé tartozik, még az amúgy a kismagyarországi folklórt nem nagyon ismerő erdélyi nézők számára is. Akik meg ismerik az anyagot, bizonyára örömmel konstatálják, hogy milyen szép, stílusos a kivitel, mennyi kis finomság van egy ilyen, forgatósokhoz-legényesekhez szokott szemünknek egyszerűnek tűnő táncban is, és milyen szép, változatos koreográfiák készíthetők mindebből, ha valaki igazán érti annak a módját.
Foto: Jocó Kátai
Aztán palóc táncok, rimóci csárdás, friss és karikázó, majd hortobágyi pásztortáncok: továbbra is csak dicsérni tudom a karakteres, bátor és cseppet sem eltúlzott örömtáncolást és megismétlem: ehhez ma már bátorság kell. A villogó, tizedmásodpercenként változó, ideges-divatos képi világhoz szokott mai szemnek olyan ez az előadás, mint egy Tarkovszkij-film. Szép, (látszólag) nyugodt (hogy mennyire nem egyszerű dolog ez, az abból is jól látszik, hogy a táncosokról már az első rend végén dől az izzadtság, de az éneken a fáradás első jelei csupán a pásztortáncok vége felé kezdenek mutatkozni, egy egészen kis időre), követhető, befogadható, szerethető. Közben azért kellőképpen változatos, erőteljes, de a finomságokra, a játékra is van idő és hozzávaló kedv, látszik, hogy amit látunk, igaz! Van virtus, humor, szerelem, olyan ez, mint otthon, ahol mindenki ismer mindenkit és mer egyenlő lenni önmagával.
Foto: Jocó Kátai
Aztán következnek a viski táncok. Erről a településről, erről a közösségről az erdélyiek (is) keveset tudnak és egészen biztos, hogy ezeket a táncokat eddig egyetlen erdélyi együttes sem vitte színpadra. Ezért gyorsan elmondom, Visk egy dél-kárpátaljai falu a történelmi Máramaros északi részén. Fénykorában, a középkorban városi rangja volt. Lakossága részben székely származású, és nagyon új stílusú folklórt őriznek, olyant, mint ami mifelénk is erős volt még pár évtizeddel ezelőtt, de amit nálunk azóta kipusztított az ősit és még ősibbet erőltető folkrendőrség. Én meg már a koreográfia elején libabőrös lettem a világháborús kezdő énektől, mert emlékszem, hogyan énekelték ezt a háborús veterán nagyapáim, és rettenetes, hogy Kárpátalján ez megint aktuális mindennapi valóság! Különös élmény látni a „ritka búza-ritka árpa” -verbunkot és csárdást igényes, szép előadásban. Sajnos, ez mifelénk ma már csak egyes falusi tanítók által makacsul megőrzött koreográfia-maradványként él helyenként, nagyon rossz technikával, teljesen életszerűtlenül az ijedten csetlő-botló gyermekcsoportok repertoárjában, s aki egy kicsit is ismeri a szabadon improvizáló, élő tánc világát, az többnyire elborzad tőle, vagy kineveti amikor meglátja. Az ezt követő női örömtánc különösen hangulatos, az ismét csak világháborús keringő pedig egészen hidegrázós élmény. Halkan bevallom, számomra ez a legerősebb perce az előadásnak.
Foto: Jocó Kátai
Bukovinai székely táncok következnek: az alkotók továbbra sem félnek a sokak által megvetett polgári eredetű, de falvainkban folklorizálódott formában néha még ma is élő táncokat bevállalni. Bár a kézdiszentléleki gyűjtések sortáncait is merte volna ugyanígy vállalni annak idején az Együttes! Ha így lett volna, Háromszéken ma is lehetnének hagyományőrző csoportok.
Gömöri zenekari összeállítás, pásztornóták és csárdás, a Heveder zenekar hozza a formáját, immár ebben is.
Foto: Jocó Kátai
Nagypaládi cigánytáncok: érdekes színfolt, ugyanis amit látunk, az leginkább az általunk szatmáriként ismert magyar táncok (verbunk és csárdás) cigányosan előadott változata. A falu amúgy a román határhoz egészen közel, a kismagyarországi Kispalád szomszédságában, de Ukrajnában van…
Foto: Jocó Kátai
És végül, de cseppet sem utolsó sorban egy merész ugrás a Békés-vármegyei Szeghalomra: nagyon sajátos mozgásvilágú verbunk és csárdás látható arról a vidékről, amely valaha a Szent Korona országának közepe volt, ma pedig határvidék: innen Nagyvárad és Nagyszalonta is kerékpárral elérhető távolságra van. Legtöbb néptánckedvelőnek erről a vidékről kizárólag a méhkeréki és/vagy az eleki román táncok jutnak eszébe, mert nem is ismer mást.
Olyan élmény ez az előadás, mint ami azt a gyermeket éri, aki a nagyszülők házának padlásán felfedez és felnyit egy régi ládát és csak bámul, hogy micsoda csodák vannak abban! Bizonyos szempontból és mértékben a nagyváradi Határtalan Partium című előadás volt ehhez hasonló, több mint tíz évvel ezelőtt. A Módos házaspár azonban nem használt semmiféle történelmi vagy bármi más vezérfonalat. Ebben az előadásban nincsenek díszletek, semmiféle figyelemvezető vagy elterelő elem sincs: csak tiszta, egyszerű szín, azon pedig bravúrosan helyezkedő zenészek és táncosok, kifogástalan népviseletekben! Külön is dicsérendők a női hajviseletek és kiegészítők, a férfiak bajszos-karakteres arca, de leginkább a viszonylag rövid idő alatt megértett, megtanult, sajáttá érlelt muzsika és tánc, amitől a fentebb már megénekelt otthonosság érzése kerít hatalmába, a miénktől esetenként elég nagymértékben különböző népviseletek, táncos kellékek – botok, fokosok, üvegek, sarkantyúk - és táncos mozgásvilág láttán.
Egyszerűek, de jók a képváltások, a helyezkedések, bár ebben az előadásban is előfordulnak – főleg az elején – azok a „lefagyások”, amiket már az amatőr együttesek előadásai kapcsán is kifogásolok, mert ritkán van azoknak valós funkciója, értelme, többnyire üres koreográfiai húzás, unom. A zenekar sokat és ügyesen mozog, sokféle hangszer jelenik meg, jók az énekek, úgy a zenészek, mint a táncosok részéről is.
És végre ebben az előadásban nagyon jók a fények, meg a hangosítás! Erdélyi néptáncosok: készítsetek minél gyakrabban jó, szívet-lelket simogató folklórelőadásokat!
Rendező-koreográfusok: Módosné Almási Berta Csilla és Módos Máté
Alkotótársak: Kovács-Jelinek Emese, Kovács József, Nemcsényi Alíz, Heverdle Emese
Jelmez: Miklós-Papp Zsuzsanna (Zsuzska folksufnija), Paluchné Percze Piroska, Rimóczi Hajnalka
Zenei szerkesztés: Heveder zenekar, Módos Máté
Tánckar: Ádám Júlia, Bakos Ernő, Balla Gergely, Both Eszter, Gere Csaba, Gere Gabriella, Fazakas Mónika, Fülöp Zoltán-József, Kiss Adorján, Kocsis Lilla-Tünde, Lukács Réka, Márton Csaba, Márton Edina Emőke, Melles Endre, Pável Hunor-Mihály, Podholiczky Rebeka Ráhel, Portik-Cseres Norbert, Szvinyuk Sándor, Vass Tünde, Vitályos Dorottya
Formația Heveder: Levente Fazakas, Albert Fazakas, László Szilágyi, György Bajna
