Tiszán innen, Dunán túl

A Hazától hazáig című folklór előadás kamaraváltozata

Kamaraprodukciónkban táncos barangolásra hívjuk közönségünket a Tiszán innen, valamint a Dunán túlra. Elhagyjuk a megszokott erdélyi tájakat, melynek hegyei és síkságai között otthonosan mozgunk. Kilépünk abból a régióból, melynek kultúrája kisgyermekkorunk óta részét képezi az életünknek és már-már anyanyelvi szinten beszéljük.

Elindulunk nyugat felé és egy mélyet merítünk a palócok, a hortobágyi kondások, juhászok, csikósok és gulyások táncaiból, népzenéjéből, valamint a somogyi parasztok világából, mely bár ugyanannak a szellemi kultúrának a része, mégis megannyi más és más értékeket rejt.

Kárpátaljáról a viski székelyek, valamint a nagypaládi cigányság népi kultúrájába nyerhetünk betekintést. Utazásunk végén visszakanyarodunk az Alföldre, egy békés megyei magyar településre: Szeghalomra. Táncos barangolásunk során egyaránt találkozunk majd régre visszanyúló ősi elemekkel és új divathullámok polgárosult hagyományaival, de mindeközben lesz alkalmunk megmutatni azt is, amit otthonról hoztunk.

A talpalávalót a Heveder zenekar szolgáltatja, kiknek játékában a dinamikus ritmusok és az érzékeny dallamok egymásba fonódnak, hogy egy olyan zenei utazást teremtsenek, amely a hallgatót magával ragadja és elrepíti a valamikori Nagy-Magyarország hangulatos tájaira.

Coregrafi: Módosné Almási Berta Csilla, Módos Máté, Kovács-Jelinek Emese, Kovács József
Costume: Zsuzska folksufnija, Paluchné Percze Piroska, Rimóczi Hajnalka
Montaj muzical: Heveder zenekar, Módos Máté
Színpadra szerkesztette: Ivácson László, Tekeres Gizella
Énekel: Deák Anett
Előadja: a Háromszék Táncszínház tánckara

Ordonator principal de credite al Teatrului Coregrafic și Dans Folcloric „Trei Scaune - Háromszék” este:

Spectacole viitoare

magnifiercrosschevron-down

Acest site folosește cookie-uri pentru a îmbunătăți experiența ta de navigare și pentru a asigura funcționarea corectă a site-ului. Continuând să folosești acest site, recunoști și accepți utilizarea cookie-urilor.

Acceptă toate Acceptă doar necesarele