Amikor meghallgattam a Heveder zenekar lemezét („Eresszed, hogy menjen”), a „Hitlerista” pár egyből megtetszett. Volt benne hitelesség, lendület és benne volt Kalotaszeg is. És amikor a Háromszék Táncegyüttes felkért egy új előadás megalkotására, amelyikben a Heveder zenekaré a kiemelt szerep, akkor már természetesen esett Kalotaszegre a választásom. A Heveder jelenleg Erdély legjobb zenekara, muzsikájukat őszinteség és stílushűség jellemzi, és az elmúlt évek alatt érett előadókká is „öregedtek”. Így Molnár Szabolcs és Fazakas Levente hegedűjátékát csak össze kell kötni az elmúlt száz év kalotaszegi híres, nagy prímásegyéniségeivel. Ebben a munkában alkotótársul Csongor öcsémet választottam, akinek egyik kutatási területe épp Kalotaszeg, és a kalotaszegi cigányzenész dinasztiák.
Kalotaszeg, amolyan sűrített Erdély. Felszegtől Nádas mentéig megtaláltam mindent, amit Erdély adhatott, gazdag dalkincset, olyan hajnali dalokat, amelyekre jól esik a közös éneklés. Kifinomult és virtuóz hangszeres zenét, amelyik még régies is, de követte a polgárosodást is. És a tánc, amelyik páros táncaiban, csárdásában kifinomult eleganciát hordoz magában, legényese pedig férfitáncaink legnehezebb, leglátványosabb változata. Martin György tömören és szakszerűen így ír erről: „Kalotaszeg a régi közép-erdélyi tánckultúra magas fokra fejlesztésével, valamint az új tánc- és zenestílus viszonylag korai, szerves beolvasztásával tűnik ki környezetéből; a régi és új stílus ötvözetének egyik eleme sem jellemzi ennyire feltűnően s arányosan a többi erdélyi táncdialektust. A régi férfitáncok közép-erdélyi típusa, a legényes itt érte el fejlődésének csúcsát.”
Az elmúlt száz évet úgy „temetjük”, hogy legalább még – Fodor Netti Sándor felejthetetlen prímás szavaival élve – „száz évig” éljen.
(Könczei Árpád)
Az előadás zenéjét a következő híres, kalotaszegi prímásoknak köszönhetjük: Fodor „Netti” Sándor, Laka „Kicsi” Aladár, Viski Rudolf, Varga Ferenc „Csipás”, Antal Ferenc „Öreg Árus”, Kovács Simon „Buráló”, Nonika Miklós „Hitler”
Heveder zenekar: Fazakas Levente (hegedű), Molnár Szabolcs (hegedű), Fazakas Albert (brácsa), Szilágyi László (brácsa, harmonika), Bajna György (cselló, nagybőgő)
Énekel: Erőss Judit
Dansatori: Kisgyörgy Enikő, Lukács Réka, Pilinger Mónika, Tőkés Edit, Vajda Katalin, Csáki Csaba, Fülöp Csaba, Kocsis Hunor, Péter Előd, Tőkés Zsolt, Vaszi Levente


Acest site folosește cookie-uri pentru a îmbunătăți experiența ta. Unele sunt esențiale pentru funcționarea site-ului, în timp ce altele ne ajută să analizăm și să îmbunătățim experiența ta de utilizare. Te rugăm să-ți revizuiești opțiunile și să faci o alegere.
Dacă ai sub 16 ani, asigură-te că ai primit consimțământul părintelui sau tutorelui pentru toate cookie-urile care nu sunt esențiale.
Confidențialitatea ta este importantă pentru noi. Poți ajusta setările cookie-urilor în orice moment. Pentru mai multe informații despre modul în care folosim datele, te rugăm să citești politica noastră de confidențialitate. Îți poți schimba preferințele oricând, făcând clic pe butonul de setări de mai jos.
Reține că, dacă alegi să dezactivezi anumite tipuri de cookie-uri, acest lucru poate afecta experiența ta pe site și serviciile pe care le putem oferi.
Unele resurse necesare au fost blocate, ceea ce poate afecta serviciile terțe și poate determina funcționarea necorespunzătoare a site-ului.
Acest site folosește cookie-uri pentru a îmbunătăți experiența ta de navigare și pentru a asigura funcționarea corectă a site-ului. Continuând să folosești acest site, recunoști și accepți utilizarea cookie-urilor.