Forrószegiek - Széki Romeó és Júlia

Verje meg az Isten
a szeretőm házát,
s ott se mindegyiket,
csak az édesanyját.

Eltiltotta tőlem
az ő kedves lányát,
vegye el az isten
a szeme világát!

Ha neki lánya volt,
nékem szeretőm volt,
ha néki kedves volt,
nékem kedvesebb volt.

Fekete a holló,
győszt visel magáért,
én is gyászt viselek
a régi babámért.

...Székről írtam a szakdolgozatomat, a tánc társadalmi szerepéről Széken. Akkor, az 50-es évek közepén még petróleumlámpa égett a házaknál és a táncházban, mindenki viseletben járt, még napközben is. Az érdekelt, hogy egy ilyen zárt közösségben, ahol egy néprajzos számára még paradicsomi állapot volt a szokásrend, mit jelent a tánc egy ember életében.

Nagyon izgalmas dolgok derültek ki: ugye három utca van Széken, mindegyiknek külön táncháza volt, az utcák elkülönültek egymástól. Ez gazdasági kérdés volt a föld miatt, és nem házasodtak az egyik utcából a másikba. Még amikor a szakdolgozatomat írtam, akkor sem fordult elő, hogy összeházasodjanak, avgy ha igen, akkor az botrányos volt.
Ellenben ez az intézmény, amit táncháznak hívunk, tulajdonképpen egy olyan összefogó, társasági életforma volt, ahol életre szóló barátságok, szerelmek kötődtek, ami később is végigkísérte őket, még a gazdasági életben is. Egy fiú, amikor konfirmált és teljes rangú táncházi tag lett, pontosan tudta, ki az a hat-hét leány ebből a kis közösségből, akit ő elvehet, mert nem szoros rokonok. A házasság után pedig soha többet nem mehettek táncházba. Esküvő előtti héten, szombaton, van egy kibúcsúzkodó tánc, ez egyébként a legszebb része a szakdolgozatomnak: megkérdeztem hat fiút és lányt, hogy is van ez, gyönyörű és nagyon szomorú dolgokat mondtak, majdnema sírás peremén. Mint legény soha többet nem járhatnak már a fiatalok táncházába, csak a felnőttek mulatságaira.

Gyűjtés közben több helyen, köztük Forrószegen is, mesélték az öregasszonyok, hogy hallotta-e a tanár úr, mi történt a század elején? S akkor vagy három-négy helyen elhangzott ez a történet, a felszegi fiú s a forrószegi lány esete.

Azóta változtak a dolgok. Az a baj, hogy a táncházat ma sokan mindenfélével összekeverik. Öt évvel ezelőtt Kolozsváron a táncházmozgalom húszéves ünnepségén egy csomó fölösleges dolog elhangzott, sajnos magyarországiak részéről, hogy a nemzeti tudat, meg nem tudom mi...nem lehet csak erről szó, a fiatalok menjenek el szórakozni. Az ifjúságnak az a 15 százaléka, aki táncházba jár, vagy együttesbe, az pont elég ahhoz, hogy fenntartsa ezt a kultúrát. Ráadásul van még 15-20 százalék, aki a népi iparművészetet ápolja Magyarországon. Huszonévesek foglalkoznak ezzel, olyannira, hogy felújították például a nemezelést, a szarutárgyak készítését. Ha annyian zenélnek, annyian táncolnak, faragnak, fúrnak, szőnek, hímeznek, akkor nem kell félni a globalizációtól. Egyébként is Kodály azt mondta, hogy aki 100 magyar népdalt szövegestől tud, annak semmit nem kell mesélni többet a magyarságról... (Novák Ferenc)

Zene: Rossa László m.v.
Díszlettervező: Deák Barna m.v. (Götz Béla elképzelése alapján)
A táncokat betanították: Ivácson László és Tekeres Gizella
A rendező munkatársa: Szűcs Elemér m.v.
Rendező-koreográfus: Novák Ferenc m.v.
Ügyelő: Demeter Erika
Hangosító: Vajda Attila
Fővilágosító: Horváth Csaba m.v.
Director: Deák Gyula Levente