A Magyar Kormány és a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásának köszönhetően az utóbbi évek egyik legnagyobb beruházását tudtuk megvalósítani a 2018/2019-es évadban: két új szolgálati autót vásároltunk az intézmény használatára.
A pályázati támogatásból a következő két gépjármű került beszerzésre:
A két autót már a 2019. június 11-18. között megvalósuló turnénk során használatba vettük, amelynek keretében három ország 5 településén – az ukrajnai Ungváron, a szlovákiai Zselízen, illetve a magyarországi Pápán, Balatonakalin és Győrben – léptünk színpadra a Vágják az erdei utat… c. folklórelőadással.
A beruházások nagymértékben segítik a Háromszék Táncegyüttes működését, ugyanis jelentősen megkönnyítik a turnék lebonyolítását a jövőben.
Köszönjük Magyarország Kormányának, a Nemzetpolitikai Államtitkárságnak és a Bethlen Gábor Alapnak, hogy ilyen nagylelkűen segítik munkánkat, hogy támogatásuk által évről-évre egyre stabilabb működési keretek között tudunk munkálkodni a magyar népi szellemi örökség megőrzésében és továbbadásában, a hagyományos népi kultúra átörökítésében.
A beruházás megvalósulását a Magyar Kormány és a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatta a Bethlen Gábor Alapon kereszül.
This website uses cookies to enhance your experience. Some are essential for site functionality, while others help us analyze and improve your usage experience. Please review your options and make your choice.
If you are under 16 years old, please ensure that you have received consent from your parent or guardian for any non-essential cookies.
Your privacy is important to us. You can adjust your cookie settings at any time. For more information about how we use data, please read our privacy policy. You may change your preferences at any time by clicking on the settings button below.
Note that if you choose to disable some types of cookies, it may impact your experience of the site and the services we are able to offer.
Some required resources have been blocked, which can affect third-party services and may cause the site to not function properly.
This website uses cookies to enhance your browsing experience and ensure the site functions properly. By continuing to use this site, you acknowledge and accept our use of cookies.