Évadunk első turnéját a Mundruc c. előadással tartjuk október 3-5. között, melynek keretében Budapesten, Tiszakécskén és Aradon mutatkozik be együttesünk. Budapesten a Határtalan Táncfőváros fesztiválnak leszünk vendégei.
A Könczei Árpád rendezésében készült táncszínházi produkció Martin György néprajzkutató, illetve Mátyás István Mundruc adatközlő emléke előtt tiszteleg. Turnénk keretében egy belföldi és két magyarországi településen mutatjuk be az előadást a következők szerint:
A vendégjátékok sorában két fontos rendezvénynek is vendége lesz a Háromszék Táncegyüttes. Október 3-án az Aradi Magyar Napok programjában lépünk színpadra, előadásunk az Aradi Kamaraszínház szervezésében tekinthető meg a nagyszínházban (Ioan Slavici Klasszikus Színház). Az előadásra a belépés ingyenes, helyek a nagyszínház pénztárában igényelhetők.
Budapesten a második alkalommal megrendezett Határtalan Táncfőváros programjában lesz látható a Mundruc október 5-én. A Hagyományok Háza által szervezett táncfesztivál a határon túli hivatásos együttesek legújabb előadásait vonultatja fel. A minifesztivál nem csak arra teremt alkalmat, hogy a határon túli műhelyekben folyó munka legfrissebb színpadi eredményeit megismertesse a budapesti közönséggel, hanem a kísérőprogramoknak (kiállítás, szakmai beszélgetések, táncház) köszönhetően valós képet közvetít a Kárpát-medence szerte működő együttesek helyzetéről, elért eredményeiről. Az idei fesztivált pedig méginkább különlegessé teszi, hogy a programoknak a megújult Budai Vigadó ad otthont.
A budapesti vendégelőadásra jegyeket a Hagyományok Háza jegyértékesítési pontjain, illetve online lehet vásárolni. Bővebb információk itt.
A turné megvalósítását az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Csoóri Sándor Alap támogatja:
This website uses cookies to enhance your experience. Some are essential for site functionality, while others help us analyze and improve your usage experience. Please review your options and make your choice.
If you are under 16 years old, please ensure that you have received consent from your parent or guardian for any non-essential cookies.
Your privacy is important to us. You can adjust your cookie settings at any time. For more information about how we use data, please read our privacy policy. You may change your preferences at any time by clicking on the settings button below.
Note that if you choose to disable some types of cookies, it may impact your experience of the site and the services we are able to offer.
Some required resources have been blocked, which can affect third-party services and may cause the site to not function properly.
This website uses cookies to enhance your browsing experience and ensure the site functions properly. By continuing to use this site, you acknowledge and accept our use of cookies.