Turnén A banda

2017. November 14.

Hat új helyszínen mutatjuk be november 17-22. között A banda c. táncszínházi előadásunkat. A Könczei Árpád rendezésében készült produkcióval erdélyi, magyarországi és felvidéki településeken lépünk színpadra.

The Band c. előadás a népi kulturális örökséget értelmezi újra a színház eszközeivel, Könczei Árpád és Könczei Csongor forgatókönyvírók saját tapasztalataik alapján fogalmazzák újra a mezőségi lakodalmak emlékét. A Heveder zenekar kiemelt szereplésével egy lakodalom elevenedik meg a színpadon, a palatkai bandát láthatjuk mulatság előtt, közben és után, a Háromszék Táncegyüttes tánckara pedig a mulató násznépet idézi. „Az 1970-es évek végétől a 90-es évek elejéig több alkalommal éltem át személyesen is mezőségi: palatkai, vajdakamarási, mezőkeszüi, visai esküvőket, lakodalmakat. Nemcsak a magyarpalatkai banda játéka, zenéjük ereje, lendülete volt az elragadó, hanem a násznép mulató energiája is. Azok az emberek szerettek mulatni, fáradhatatlanul sokat és jól táncoltak. A 21. századdal a hagyományos falusi lakodalmak is lassan eltűnnek, átalakulnak.” – fogalmaz Könczei Árpád rendező-koreográfus.

A sajátosan groteszk, a prűdeket meghökkentő, nyitottakat megnevettető táncszínházi előadást 2013-ban mutatta be együttesünk. Az előadás a színházi szakma figyelmét is kiérdemelte, számos hazai és magyarországi színpadon játszottuk. A nagy sikerre való tekintettel idén újra műsorra tűztük a produkciót, májusban pedig az Egyesült Királyságban is bemutattuk.

Turnénk keretében a következő településeken mutatjuk be az előadást:

November 17., 17:30 – Tiszafüred (HU), Kovács Pál Művelődési Központ
November 18., 18:30 – Tornalja (SK), Városi Művelődési Központ - A XV. Hagyományok Napja rendezvény keretében
November 19., 19:00 – Margitta, Művelődési Ház
November 20., 19:00 – Nagykároly, Városi Színház
November 21., 19:00 – Nagybánya, Városi Színház
November 22., 19:00 – Medgyes, Traube terem

A medgyesi vendégjáték megvalósításában partnerünk a Medgyesi Madisz.
A vendégjátékok megvalósítását a Nemzeti Kulturális Alap, a Bethlen Gábor Alap és a Communitas Alapítvány támogatja.

magnifiercrosschevron-down

This website uses cookies to enhance your browsing experience and ensure the site functions properly. By continuing to use this site, you acknowledge and accept our use of cookies.

Accept All Accept Required Only