Külföldi turnén A BANDA

2020. January 29.

Február 11-15 között többállomásos külföldi turnéra indulunk A BANDA című előadásunkkal, amelynek keretében Ausztriában, Szlovákiában és Magyarország több városában is látható lesz a Könczei Árpád rendezte produkció.

Turnénk során Bécsben (AT), Dunaszerdahelyen (SK), Sopronban, Pápán és Cegléden  (HU) mutatjuk be A banda című nagy sikerű előadásunkat.

A Háromszék Táncegyüttes híres erdélyi zenészeket, zenekarokat bemutató előadás-sorozatának harmadik részeként (a Ballad of Csávás at Száz évig után), A bandában a magyarpalatkai muzsikusok kerülnek középpontba. „A Száz évig sikere folytatásra ösztönzött: a magyarpalatkai banda és a mezőségi esküvők-lakodalmak emléke, a Heveder zenekar mai tudása, érett előadásmódja és a Háromszék Táncegyüttes erősödő tánckara új előadás megszületésére inspirált.” – írja Könczei Árpád rendező-koreográfus az előadás ajánlójában.

A Heveder zenekar kiemelt szereplésével egy mezőségi lakodalom elevenedik meg a színpadon, de a násznép karaktereinek megjelenítése által a tánckarnak is hangsúlyosabb szerep jut, mint a Száz évigben. Könczei Árpád és Könczei Csongor forgatókönyvírók saját, terepen szerzett tapasztalataik alapján, az autentikus folklór nyelvezetével, a prűd közönséget meghökkentő, a mindenre nyitottakat megnevettető eszközökkel idézik a palatkai bandát lakodalom előtt, közben és után – ajánlják az előadást a kritikusok.

TURNÉPROGRAM:

  • Február 11. (kedd), 19:00 –          Sopron (HU), Petőfi Színház
  • Február 12. (szerda), 19:30 –       Bécs (AT), Music&Theatre
  • Február 13. (csütörtök), 17:00 –   Pápa (HU), Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ
  • Február 14. (péntek), 18:00 –       Dunaszerdahely (SK), Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ
  • Február 15. (szombat), 19:00 –    Cegléd (HU), Kossuth Művelődési Központ

A turné megvalósítását a Magyar Kormány és a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatta a Bethlen Gábor Alapon kereszül, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Csoóri Sándor Alap program által.

magnifiercrosschevron-down

This website uses cookies to enhance your browsing experience and ensure the site functions properly. By continuing to use this site, you acknowledge and accept our use of cookies.

Accept All Accept Required Only