News

Zongota - Tamási Áron Zöld ág című regénye alapján

2016. September 14.
A Háromszék Táncegyüttes, a Tamási Áron Színház és a Gyulai Várszínház közös produkciója szeptember 14-én (szerda) 19 órától kerül bemutatásra.

Évadnyitó előadás a Főtéren - Két kezem forgatta, szívem táncoltatta

2016. August 31.
A Háromszék Táncegyüttes évadnyitó előadására szeptember 6-án (kedd) 20 órától kerül sor Sepsiszentgyörgy Főterén, a "Sepsiszentgyörgy a kultúrára épít" program

XXI. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál

2016. August 18.
Az új évadot a XXI. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál keretében indítjuk, amely augusztus 17-21. között kerül megrendezésre Székesfehérváron. A székesfehérvári

Pályázat a XII. EHTET arculatának megalkotására - Módosított határidő

2016. July 11.
Meghosszabbítottuk a határidőt a pályamunkák leadására. Várjuk kreatív ötleteiteket július 20-án 12 óráig. A rendezvény a régió öt hivatásos, magyar

Zongota - emlékezés Tamási Áronra

2016. June 21.
Sardar Tagirovsky rendezésében kerül bemutatásra a Tamási Áron Színház, a Gyulai Várszínház és a Háromszék Táncegyüttes közös produkciója, a Zongota.

We are looking for female and male dancers!

2016. June 15.
A Háromszék Táncegyüttes női és férfi táncosokat keres a 2016/2017-es évadtól. A feladatkör betöltéséhez előnyt jelent: Néptánc szaktudás és nyitottság

A lélekmentő - Csinta Samu dokumentumregényének bemutatója

2016. June 06.
Csinta Samu A lélekmentő – Kallós Zoltán első kilencven éve című dokumentumregényének sepsiszentgyörgyi bemutatójára hívjuk önöket június 9-én 18 órától

Szerencsekrajcár

2016. May 20.
Szerencsekrajcár-mesejáték Benedek Elek meséje nyomán- Ember vagy fiam, Gyurka! Most már látom, hogy nem csak csikósnak vagy ügyes, de vitéznek

Díjözön a III. Székelyföldi Legényesversenyen

2016. May 17.
Május 13-án (péntek) került sor a III. Székelyföldi Legényesversenyre a Lajtha László Alapítvány szervezésében a Háromszék Táncstúdióban. A versenyt az

A tánc világnapja!

2016. April 29.
Kifejezni a rejtett igazságot, megnevezni a megnevezhetetlent... E gondolatok mentén köszöntünk minden kedves nézőt, kollégát és barátot A tánc világnapja

Mesés turné májusban!

2016. April 26.
Május 4 - 11. között turné keretében mutatjuk be hét helyszínen a Furik Rita rendezésében készült Az én mesém c.

Szent György-napi programjaink (2016)

2016. April 18.
A Szent György Napok keretében idén az Erdély-menyegzővel valamint táncházakkal várjuk az érdeklődőket április 20 és 23. között. SZENT GYÖRGY
magnifiercrosschevron-down

This website uses cookies to enhance your browsing experience and ensure the site functions properly. By continuing to use this site, you acknowledge and accept our use of cookies.

Accept All Accept Required Only