Májusi programkínálatunk

2018. May 3.

A Háromszék Táncegyüttes május folyamán sem unatkozik, hiszen a sepsiszentgyörgyi előadások mellett, többek közt egy Magyarországot és Romániát is érintő turnét szervezünk. Vendégül látjuk ugyanakkor a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttest, illetve ebben a hónapban is lesznek különálló kiszállásaink.


•  Májusi AranyAsszonyok

Az AranyAsszonyok című rituális folklórelőadásunkat a hónap folyamán két ízben
is láthatják a nézők, hiszen május 3-án és 28-án is játsszuk a Furik Rita által rendezett produkciót. Az este 7 órától kezdődő előadásokra személyesen a Kulturális Szervezőirodában, illetve online a the Central Ticket Office. oldalon lehet jegyeket váltani.


• Marosvásárhelyen a Mundruc

Május 7-én, 19 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Nagytermében lesz látható a Martin György emlékére készült Mundruc c. táncszínházi produkciónk.

A vásárhelyi előadásra jegyek válthatók a Kultúrpalotában működő jegyirodában (keddtől péntekig 12.00 és 17.30 óra között), a Színházban működő jegypénztárban (keddtől péntekig 9.00 és 15.00 óra között, valamint előadás előtt egy órával), illetve online a https://www.biletmaster.ro/hun/Event/44002405/Mundruc linkre kattintva.


• Nagyszabású turnén a Háromszék Táncegyüttes

A hónap közepén több állomást érintő turnéra indul a Háromszék Táncegyüttes. A körút során a Két kezem forgatta, szívem táncoltatta, illetve a Mundruc című előadásainkat láthatják az erdélyi és a magyarországi nézők.

Maroshévízen, Budapesten és Hajdúbagoson is látható lesz a Két kezem forgatta, szívem táncoltatta című hagyományos folklórelőadás! Míg Maroshévíz és Hajdúbagos esetében a helyi művelődési házba várjuk a nézőket, addig a budapesti fellépésre a IV. Székely Fesztivál keretében kerül sor, így itt a Millenárison játsszuk majd a produkciót.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alap és a Bethlen Gábor Alap támogatásával több erdélyi és magyarországi települést érint a Mundruc című táncszínházi előadás turnéja is. A Könczei Árpád által rendezett produkciót a nagybányai, a nagykárolyi, a nyírbátori, a maglódi és a kiskunmajsai közönség tekintheti meg.

Két kezem forgatta, szívem táncoltatta
május 10., 19:00 – Maroshévíz, Művelődési Ház
május 12., 19:30 – Budapest, Millenáris (IV. Székely Fesztivál)
május 13., 17:00 – Hajdúbagos, Művelődési Ház

Mundruc
május 14., 19:00 – Nagybánya, Városi Színház
május 15., 19:00 – Nagykároly, Városi Színház
május 16., 19:00 – Nyírbátor, Nyírbátori Kulturális Központ
május 17., 19:00 – Maglód, MagHáz Művelődési Ház
május 18., 19:00 – Kiskunmajsa, Konecsni György Kulturális Központ


• Pöttöm Palkó Sepsiszentgyörgyön

Május 22-én és 23-án vendégjátékkal érkezik hozzánk a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. A Pöttöm Palkó című népszerű mesefeldolgozást a Tamási Áron Színház nagytermében nézhetik meg az érdeklődők.

A legkisebb fiú kalandos története ez, amelynek végére a főhős eléri áhított vágyát: a többiek tiszteletét. Valódi gyermekműsor, igazi mese, igazi gyerekeknek, akik az előadás közben nézőkből maguk is szereplőkké válhatnak. A mese alaptörténete kissé Jancsi és Juliskára emlékeztető. A gyerekeknek otthonos mondafüzérek, mondókák, kiszámolók, vagy akár bosszantó névcsúfolók teljes arzenálja átvonul az előadáson. A rengeteg erdő kellős közepén kibomló kalandok során, amint az várható volt, a legkisebb testvér, Pöttöm Palkó hőssé érik, és a kezdeti megaláztatásait ünnepléssé alakítják tettei, testvérei vállukon hordozva ünneplik végül.

Director-choreographer: Ivácson László
Musical editor: Fazakas Levente
Dramaturg: Fazakas Misi

Főszerepben vendégelőadó Antal Adorján,
a Fölszállott a páva 2015-ös szóló és páros tánc kategóriagyőztese.


Felhívjuk közönségünk figyelmét, hogy márciustól már online is lehet jegyet váltani társulatunk sepsiszentgyörgyi előadásaira: 
the Central Ticket Office. .

Az online lehetőség mellett, a sepsiszentgyörgyi előadásokra a Kulturális Szervezőirodában is kaphatók jegyek. Az iroda nyitva tartási rendje: hétfőtől csütörtökig 10-16 óra között, pénteken 11-13 óra között, valamint előadások előtt egy órával. Telefonszám: 0267-312104.

magnifiercrosschevron-down

This website uses cookies to enhance your browsing experience and ensure the site functions properly. By continuing to use this site, you acknowledge and accept our use of cookies.

Accept All Accept Required Only