Vendégelőadással érkezik a Maros Művészegyüttes

2025. March 6.

Március 19-én vendégjátékkal érkezik Sepsiszentgyörgyre a Maros Művészegyüttes.
Láthatatlan ünnepek című előadásukat, Lőrincz Hortenzia koreográfus rendezésében, a Tamási Áron Színházban viszik színpadra 19 órától.

 Az előadásról bővebben: 
„S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is.
 Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre." Márai Sándor

Dresch Mihály a magyar etnojazz kiemelkedő alakja, Kossuth és Liszt Ferenc díjas, Kiváló és Érdemes Művész, 2025-ben ünnepli 70. születésnapját. E jeles esemény okán született az ötlet, hogy a Dresch Quartet, Dresch Vonós Quartet zenei anyagából válogatva, legfőképpen a női lélek/létet megfogalmazó előadás szülessen.
Ahogyan Dresch zenéjében az autentikus magyar népzene és a jazz találkozik, úgy a Láthatatlan ünnepek előadásban is néptánc és kortárs tánc elemek ötvöződnek.

Női alkotókként arra tesznek kísérletet, hogy a női rítusokat, azok jelentőségét, szépségét és erejét mutassák be. Az előadáson az egymást követő szertartások, az ünnep- és hétköznapok kiemelt pillanatait, intimebb, rejtett rítusait, szeretnék megragadni.

Rendező-koreográfus: Lőrincz Hortenzia
Alkotótárs-koreográfus: Horváth Zsófia
Zene: Dresch Mihály
Jelmez: Winklerné Petri-Kiss Borbála
Díszlet: Sós Beáta

Tánckar: Bartha Szabolcs-Árpád, Bíró Szabolcs-Barna, Boér Tímea, Ferencz Piroska-Erika, Füzesi Nándor-Albert, Gagyi Orsolya, Kásler Magda, Kovács Szabolcs-Zoltán, Nagy Gabriella, Ötvös Orsolya, Pithó Orsolya, Szántó Adél-Melinda, Szász Nóra-Violeta, Szász Róbert-Attila, Török Attila, Török László, Török Réka-Ágota, Törzsök Zsuzsánna

Jegyet a Központi Jegyirodában vásárolhatnak az érdeklődők.
Az iroda nyitvatartási rendje: hétfőn, kedden és szerdán 8-16 óra között, csütörtökön 8-17 óra között, pénteken 8-15 óra között, valamint előadás előtt egy órával. Telefonszám: 0267-312104.

magnifiercrosschevron-down

This website uses cookies to enhance your browsing experience and ensure the site functions properly. By continuing to use this site, you acknowledge and accept our use of cookies.

Accept All Accept Required Only