Ünnepi programok a Háromszék Táncegyüttesnél

2018. December 12.

Az előző évekhez hasonlóan idén is ünnepi műsorkínálattal várjuk közönségünket a karácsony és szilveszter közti periódusban. Két saját produkcióval, egy rendhagyó népzenei koncerttel, illetve a már hagyományossá vált Karácsonyi Táncházzal tesszük hangulatosabbá az ünnepi időszakot.

 A programsorozat első előadásaként december 26-án, szerdán este 19 órától az Ivácson László által rendezett Vágják az erdei utat… című folklórműsort nézhetik meg az érdeklődők a Háromszék Táncstúdióban. Ugyanezen a helyszínen lesz látható december 27-én, csütörtökön 19 órától az AranyAsszonyok című produkció is. A Furik Rita rendezte rituális folklórelőadást felújított formájában játssza társulatunk.

Szintén a Háromszék Táncstúdió ad otthont az Üsztürü és a Heveder zenekar közös koncertjének, amely december 28-án, pénteken 19 órától veszi kezdetét. A CsávásIram egy impulzív népzenei barangolás, amely a két erdélyi táncházzenekar 2016-ban kiadott, azonos című lemezének hangzásvilágát idézi meg. A muzsikusok a szászcsávási népzene lüktetését, illetve e lüktető zenei nyelvezet megnyilvánulási formáinak sokszínűségét mutatják be.

A CsávásIram című koncertet követően, december 28-án, 21 órától a hagyományos Karácsonyi Táncházra is sor kerül, ahol a Heveder at Folker együttes mellett a meghívott Üsztürü zenekar is muzsikálni fog. Az esemény helyszínéül (szokás szerint) a Tamási Áron Színház előcsarnoka szolgál, ahová szeretettel várjuk a helyi, illetve az ünnepekre hazalátogató néptáncszeretőket.

A Háromszék Táncegyüttes előadásaira, illetve Üsztürü és a Heveder zenekarok koncertjére a Központi Jegyirodában vásárolhatók jegyek, valamint online a the Central Ticket Office. oldalon. A Karácsonyi Táncház esetében a helyszínen lehet 5 ron értékű jegyet váltani.

magnifiercrosschevron-down

This website uses cookies to enhance your browsing experience and ensure the site functions properly. By continuing to use this site, you acknowledge and accept our use of cookies.

Accept All Accept Required Only