Táncházak a Csoóri Sándor Alap támogatásával

2024. July 9.

A Lajtha László Alapítvánnyal közösen ebben az évadban is megszerveztük a sepsiszentgyörgyi táncházakat. Összesen 11 alkalommal gyűltek össze a néptánckedvelő fiatalok, új táncokat tanulni és szórakozni a Folker együttes, illetve a Heveder zenekar muzsikájára.

A 2023/2024-es táncházi évadban is kiváló táncművészeink váltakozva voltak táncházaink házigazdái, akik tánc- és népdaltanítással várták az érdeklődőket. Megrendezésre került a hagyományos karácsonyi táncházunk, a farsangbúcsúztató táncház, illetve a Szent György- napi táncház is.

A táncházak a Tamási Áron Színház előcsarnokában, valamint a Háromszék Táncstúdió előcsarnokában kerültek megrendezésre az alábbi időpontokban:

  • október 20. - Évadnyitó táncház
  • november 10., 11.
  • december 27. - Karácsonyi táncház
  • január 19.
  • február 16.
  • március 1.
  • április 12.
  • április 26. - Szent György-napi táncház
  • május 31. - 18. EHTET
  • június 7. - Évadzáró táncház

A kapott támogatásból a táncoktatók és zenészek tiszteletdíjait finanszíroztuk.

Köszönjük a Csoóri Sándor Alapnak és a Bethlen Gábor Alapnak, hogy a pályázati támogatással lehetővé tette a sepsiszentgyörgyi táncházak sikeres megvalósítását.

Fotó: Toró Attila

The Háromszék Dance Ensemble is officially sustained by:
A táncházakat a Csoóri Sándor Alap és a Bethlen Gábor Alap támogatta:
magnifiercrosschevron-down

This website uses cookies to enhance your browsing experience and ensure the site functions properly. By continuing to use this site, you acknowledge and accept our use of cookies.

Accept All Accept Required Only