Szent György-napi táncházak

2018. April 23.

A Szent György Napok programjában idén is megrendezzük a hagyományos táncházakat április 27-én (pénteken) és 28-án (szombaton) a Tamási Áron Színház előcsarnokában!

Az esemény mindkét alkalommal 22:00 órától kezdődik. Az est házigazdái Ádám Júlia és Kiss Adorján lesznek. Muzsikál a Heveder zenekar at Folker együttes, illetve ünnepi meghívottaink, a Kedves zenekar at Magyarpalatkai banda.

A táncházban táncoktatás is lesz, a házigazdák által tanított anyag az aktuálisan húzott táncrendhez igazodik az este folyamán.

Szeretettel várunk mindenkit!

Szervezők:
Lajtha László Alapítvány, Háromszék Táncegyüttes, Kónya Ádám Művelődési Ház
A sepsiszentgyörgyi táncházak megszervezését az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja a Csoóri Sándor Alapon keresztül.

magnifiercrosschevron-down