Sepsiszentgyörgyön vendégszerepel a Nagyvárad Táncegyüttes

2024. March 11.

Programváltozás ‼️ Objektív okok miatt elmaradnak a Nagyvárad Táncegyüttes március 28-ra és 29-re meghirdetett, A Schmürz és Istenes c. vendégelőadásai. A megvásárolt jegyek visszaválthatóak a sepsiszentgyörgyi Központi Jegyirodában!

A jegyiroda hétfőn, kedden és szerdán 8:00–16:00 óra között, csütörtökön 8:00-17:00 között, pénteken 8:00-15:00 között tart nyitva. Telefonszám: 0267312104.

A Nagyvárad Táncegyüttes két vendégjátékot hoz Sepsiszentgyörgyre. Március 28-án A Schmürz c. fizikai színházi előadást mutatják be a Háromszék Táncstúdióban, 29-én pedig az Istenes című táncszínházi produkciót játsszák a Tamási Áron Színház nagytermében, melynek rendezője Novák Péter. 


A Schmürz
Boris Vian Birodalomépítők, avagy A Schmürz című drámája alapján
Fizikai színházi őrület

Mindannyiunkban ott lapul egy alteregó, aki megszemélyesíti elnyomott vágyainkat, tetteinket, amelyekre nem vagyunk büszkék, de elfojtott lelkiismeretünket is. Ez a valami mindig ott van velünk, még azelőtt is, hogy mi megélnénk, átélnénk egy-egy pillanatot. Ez a valami – vagy inkább valaki – ő, a Schmürz.

Adott egy hétköznapi család. Menekülnek. Átlagemberek, kispolgárok, akik folyamatosan elmennek egymás mellett, mintha saját életükkel párhuzamosan léteznének. Félve menekülnek egy bizonyos hang elől, miközben a Schmürz mindig ott van velük. Ő nem menekül, csak van, létezik egy térben a családdal, és minden fájdalmat, terrort, megaláztatást kibír. A család menekülési kísérletei szoros összefüggésben vannak a Schmürz jelenlétével.

Az előadás egy eszeveszett hajsza, melyben szereplőink a túlélés reményében egy jobb élet felé rohannak.

Boris Vian drámáját feldolgozva, a fizikai színház eszközeivel élve, a társulat egy olyan kiüresedett világrend felmutatására törekszik, mely a testi fájdalmak és kínok megélésével kíván egyfajta megtisztulás-élményt nyújtani a rituálé résztvevőinek.

Rendező - koreográfus: Györfi Csaba
Zeneszerző: Boros Csaba
Díszlettervező: Cristina Breteanu
Jelmeztervező: Cristina Breteanu
Dramaturg: Czvikker Katalin

Táncosok:
Apa: Barabás Hunor
Anya: Kerekes Dalma
Kislány: Barkóczi Réka
Szobalány: Krupár Luca
Schmürz: Törteli Nadin

Az előadás időpontja és helyszíne: március 28., csütörtök, 19:00 óra, Háromszék Táncstúdió


Istenes
Táncszínházi előadás

A Kárpát-medence paraszti kultúrái – a maguk módján – szüntelen esztétikai válaszokat kerestek az őket egyéni vagy közösségi szinten foglalkoztató nagy kérdésekre. Gyakran drámaian vagy komikusan, máskor hittel telítve vagy jóleső fatalizmussal, valóságos vagy szürreális képekben fogalmaztak veszteségről, sorsszerűségről, szerelemről, halálról egyaránt.

Ebből az autentikus tudástárból merít az előadás, amely egy fordított élettörténet dramaturgiáját követve, a temetéstől a születésig, a koporsótól a bölcsőig kíséri végig a lét állomásait. Miként viszonyulunk az elmúláshoz és az öregkorhoz? Mennyire tesz boldoggá a megállapodottság vagy milyenné a magány? Örök érvényűek-e a barátságról, szerelemről alkotott fogalmaink, boldog-e a gyerekkor, s megpróbáltatás-e a születés? Népművészetünk erdélyi dialektusai kivételesen „beszédesek” az emberi kapcsolatok terén, megrendítően jelenítik meg a közösségi, családi, férfi és női viszonyok relációit.

Több generáció számos koreográfusának munkái bizonyították, hogy az autentikus kifejezésmód alkalmas a sokrétű, szofisztikált tartalmak színpadi megjelenítésére. – Ezt a szakmai örökséget kívánjuk követni magunk is! Ugyanakkor, igazodva a társulat adottságaihoz, az előadás a kortárs műfajok formanyelvéből is merít, ekképpen folytatva az idén 20 éves Nagyvárad Táncegyüttes szellemi hagyományait.

Rendező: Novák Péter
Zeneszerző: Kiss Ferenc
Díszlettervező: Cristina Breteanu
Jelmeztervező: Cristina Breteanu
Dramaturg: Czvikker Katalin
Choreographers: Farkas Tamás, Törteli Nadin

Zenészek: Dallos Levente, Kiss Dóra m.v.

Táncosok:
Barabás Hunor
Barkóczi Réka
Benedek Janka m.v. / Herman Bori m.v.
Brugós Sándor-Csaba
Forgács-Popp Jácint
Forgács Zsombor m.v.
Imre Béla
Kádár Orsolya
Kerekes Dalma-Gabriella
Krupár Luca
Nagy-Csomor Márton
Nagy Dominika
Rácz Lajos-Levente
Törteli Nadin

Az előadás időpontja és helyszíne: március 29., péntek, 19:00 óra, Tamási Áron Színház nagyterme

Az előadásokra jegyek a Központi Jegyirodában kaphatóak. A jegyiroda hétfőn, kedden és szerdán 8:00–16:00 óra között, csütörtökön 17:00, pénteken 15:00 óráig tart nyitva.

magnifiercrosschevron-down