31. Népzene- és Néptánctalálkozó

2019. October 18.

A Háromszék Táncegyüttes és a Lajtha László Alapítvány szervezésében 2019. november 8-9-én 31. alkalommal kerül megrendezésre a Népzene- és néptánctalálkozó (NNT) Sepsiszentgyörgyön.

A rendezvény fő programsorának idén is a Sepsi Aréna ad otthont november 9-én, szombaton, ahol gazdag, minőségi kínálattal várunk minden korosztályt. Az NNT az elmúlt közel harmincegy év során az erdélyi népi kultúra egyik végvárának szerepét töltötte be és évről-évre kiemelkedő színfolttal gazdagította Sepsiszentgyörgy kulturális programkínálatát. Az évek folyamán több mint félezer adatközlő táncost és zenészt sikerült rábeszélni a hosszú útra, akik nemcsak a színpadon mutatkoztak be Sepsiszentgyörgy közönségének, hanem a háttérben zajló gyűjtőmunka során felbecsülhetetlen értékű folklóranyaggal gazdagították a Háromszék Táncegyüttes hang- és videótárát, így létrehozva Erdély egyik legnagyobb folklór-adattárát.

  1. NNT PROGRAM
  • NOVEMBER 8, PÉNTEK: helyszín: Tamási Áron színház
  • 19:00 órától Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadásai: Mezőség, Kalotaszeg
  • 21:00 órától táncház – házigazda: Fazakas Levente. Zenekarok: Rezeda, Üver, Kalotaszegi, Heveder, Folker
  • NOVEMBER 9, SZOMBAT: helyszín: Sepsi Aréna
  • 10:00 – Termék és kézműves vásár, hangszer készítés (folyosó)
  • 10:00 – Ádám Gyula fotókiállítása (folyosó)
  • 10:15 – Gyereksarok a Guzsalyas ház közreműködésével
  • 10:30 – Mozdulatokba vésett gyökerek, filmvetítés (konferencia terem)
  • 10:30-tól 13:00-ig – Aprók Bálja (küzdőtér, színpad)
  • 11:00-től 15:00-ig – Legényesverseny (táncházas terem)
  • 13.00 – Nagyvárad Táncegyüttes: VANmeSE - r. Foltin Jolán (küzdőtér, színpad)
  • 14:30 – Romániai Magyar Néptánc Egyesület: Néptánctudástár (konferencia terem)
  • 15:00 – Kallós Alapítvány, Könyvbemutató (konferencia terem)
  • 16:00 – Jótékonysági koncert Mestereinkért + GÁZSA 60 (küzdőtér, színpad)
  • 17:00 – Ifjú Tehetségek Műsora + Hagyományőrzők + Legényesverseny díjátadó és bemutató (küzdőtér, színpad)
  • 18.15 - Aurora Folkglamour: Népi divatbemutató (táncházas terem)
  • 19:00 – Magyar Nemzeti Táncegyüttes: Táncrapszódia előadása (küzdőtér, színpad)
  • 21:00 – Folk Dance House és Folkkocsma (táncházas terem)

Támogatók

www.hte.ro
www.facebook.com/haromszek

A 31. Népzene- és Néptánctalálkozó előadásaira és programjaira a Központi Jegyirodában, a the Central Ticket Office. oldalon, illetve a helyszínen vásárolhatnak jegyeket az érdeklődők.

Az iroda nyitva tartási rendje: hétfőtől csütörtökig 10-16 óra között, pénteken 11-13 óra között, valamint előadások előtt egy órával.

Telefonszám: 0267-312104

magnifiercrosschevron-down

This website uses cookies to enhance your browsing experience and ensure the site functions properly. By continuing to use this site, you acknowledge and accept our use of cookies.

Accept All Accept Required Only