My Tale

„Magos a rutafa, ága elágazik,
Még a tengeren is által hajladozik,
Selyem sárhaja, Magyar Ilona,
Haján felül gyöngy, koszorúja gyöngy.”

 „Gyűjtöttek, gyűjtöttek a magyarok kincset,
Elakadtak, elakadtak, a sáros patakban
Nem vihették a német új Bécsbe.”

…A palota felett egy ékesen zengő madár töltötte be az eget. Olyan szép volt, hogy olyat még a világon emberfia nem látott. Varázsénekétől még a némák is dalra fakadtak, s a haragosok is megbékéltek egymással.

Honnan ismerem énekét?- kérdezte dajkáját a kis királylány.
Mert te, édes leányom, ezzel a dallal jöttél a világra- mondta az.
Énekének csodájára az egész udvar népe felfigyelt, a király és a királyné csak úgy ámult utána. Tudták, hogy ez a gyógyír lányuk régen tartó szomorúságára. Megfogadták, hogy mindent megtesznek azért, hogy gyermeküket újra vidámnak lássák. A király kisvártatva kihirdette országában, hogy aki az Égi Madarat megtalálja, s zengő dalát eltanulja, annak adja a legkisebb leányát,  melléje meg fele királyságát.  Ennek hírére az Igaz Legény is útra kelt….

Mindannyiunk lelkében igazi ének szól. Érdemes útnak indulni érte.
A mi mesénkben a szomorú királylány rátalál saját hangjára, önmaga boldogságára, mert saját hangunk megtalálása a mindenség megtalálása.
Mély meggyőződésünk, amikor megmerítkezünk hagyományaink kincseiben, akárcsak  a szomorú királylány szívét, úgy hangoljuk át magunkat is a boldogságra, hogy helyreálljon bennünk a világ. Mert a mese régebbi minden tudománynál, benne a világ rendjének ősi mintái és igaz képei őrződnek.

SZEREPOSZTÁS
Király: Vitéz György
Királyné: Lukács Réka
Szomorú Királylány: Váradi Ágnes, Dombi Rózsa
Dajka: Erőss Judit
Igaz Legény: Pável Hunor-Mihály, Márton Csaba
Égi Madár: Ürmösi -Incze Mária-Terézia
Mesélő: Virág Imola
Táltos, Ceremónia mester: Melles Endre
Ördöngös Vénasszony: Lukács Réka, Ürmösi-Incze Mária-Terézia, Dombi Rózsa, Fülöp Csaba, Kiss Adorján, Portik Cseres Norbert
Kapuőrző Oroszlánok: Ürmösi-Incze Mária-Terézia, Vitéz György
Keresztanya: Tüzes Csilla
Udvari Főénekes: Vajda Katalin
Királylányok: Dombi Rózsa, Váradi Ágnes
Kérők: Kiss Adorján, Márton Csaba
Az udvar népe: Keresztes Gabriella, Törő Bence, Gidró Roland
Udvari bolond: Fülöp Csaba
Udvari főkatona: Gere Csaba
És… az Ór
…az Erdő
…meg a Sárkány

ALKOTÓK
Főrendező a SZERETET
Forgatókönyv: Prezsmer Boglárka m.v., Benkő Éva m.v., Furik Rita m.v.
Dramaturg, a rendező munkatársa: Prezsmer Boglárka m.v.
Koreográfus: Richtarcsík Mihály m.v., Melles Endre
Táncok: Kocsis Hunor-Tibor, Fülöp Csaba, Tőkés Csaba Zsolt
Jelmez – díszlet: Furik Rita m.v.
Szakmai munkatárs: Benkő Éva m.v.
Ének: Erőss Judit
Zene: Orbán Ferenc m.v.,Heveder Zenekar - Fazakas Levente, Fazakas Albert, Szilágyi László, Bajna György
Rendező – Koreográfus: FURIK RITA m.v.

Bemutató időpontja: 2014. október 1.

Future performances

magnifiercrosschevron-down

This website uses cookies to enhance your browsing experience and ensure the site functions properly. By continuing to use this site, you acknowledge and accept our use of cookies.

Accept All Accept Required Only