Táncsétány

január 15, 2021 Bálinth István 0 Comments

Harmincéves a Háromszék Táncegyüttes.

A Táncsétány egyfajta útfeltárás, mellyel a társulat ünnepel és múltat is idéz ebben az évfordulós évadban. A korábbi előadások koreográfiáit feldolgozó produkció, nemcsak emléket állít és felsorol, hanem reflektál, viszonyul az elődök által megfogalmazottakra, így az együttes jelenéről is vall. Arról, hogy miként kapcsolódunk, viszonyulhatunk a ma életérzésével a folklórhoz, a kortárs formákhoz vagy egyéb kihívásokhoz. A sétáló emlékezés olyan egyetemes témákat is érint, mint az idő, a hit, a férfi és nő életszerepei, a megvallott értékek és a hagyomány.

A séta alatt nyugodtan szemlélődünk. Könnyedén fordulunk tekintetünkkel előre és hátra is, ráérünk elidőzni a mögöttünk megtett út állomásain. Vannak fényesen kirajzolódó képek, melyekhez tiszta érzések kötődnek, és vannak árnyékosabb, kontúr nélküliek, foltosak, melyekhez a bizonytalanság társul. Mint az emlékezés mezőjében tett belső út, olyan ez a séta. Nem a sietés, nem az igyekezés, hanem a figyelés jellemzi. Hol jártunk eddig? Mit tapasztaltunk? Milyen élményeket gyűjtöttünk? Innen meg hová indulunk?

Az előadásban látható koreográfiák tematikái önálló világként is értelmezhetők, az állomások pedig felfűzhetőek egy narratív sorra, felidézve a gyökerek, a tékozlás, a megtagadás és a felismerés elemeit. Teszik mindezt a férfi és nő örök szerepeinek körforgása által, melyek mint a tekerőlant mélyén meghúzódó igazságok, le-le bomlanak az idő kerek fonaláról.

Jelmez: Furik Rita
Szakmai tanácsadó: Prezsmer Boglárka
Koreográfusok: Orza Calin, Melles Endre, Furik Rita, Tekeres Gizella
Táncoktatók: Péter László, Tekeres Gizella, Melles Endre

Az előadásban elhangzott szövegek narrátora: Nemes Levente színművész

Zene: Fazakas Levente
Rendező-koreográfus: Ivácson László

Tánckar: Ádám Júlia, Bakos Ernő, Gaburi Barbara, Gere Csaba, Gidró Roland, Hoffman Anna, Kiss Adorján, Koncz Attila, Lukács Réka, Márton Csaba, Melles Endre, Oláh Ágota, Pável Hunor-Mihály, Podholiczky Rebeka-Ráhel, Portik-Cseres Norbert, Székely Edina Emőke, Szvinyuk Sándor, Ürmösi-Incze Mária-Terézia, Virág Imola

Zenekarvezető: Fazakas Levente

Zenekar: Fazakas Albert, Szilágyi László, Bajna György, Éltes Áron m.v.

Énekes: Erőss Judit

Az előadásban elhangzik Reményik Sándor Férfi-erdő c. verse, Mátray László előadásában.

Hang: Kelemen István, Vajda Attila
Fény: Bedőházi Alpár
Színpadi és műszaki munkatársak: Fegyver Botond, Maksai Gábor
Öltöztetők: Kis Gabriella, Para Kinga
Ügyelő: Kékesi-Keresztes Gergő
Tánckarvezetők: Tekeres Gizella, Melles Endre
Művészeti vezető: Ivácson László
Irodalmi titkár: Szőcs Ildikó

PR titkár: Sipos Noémi
Szervezők: Kátai Jocó, Szilágyi László
Aligazgató: Koszta Árpád
Igazgató: Deák Gyula Levente

A Háromszék Táncegyüttes hivatalos fenntartója Kovászna Megye Tanácsa.

Táncsétány c. új előadásunk létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.

Bemutató előadás:
2020. Október 1., 19:00 óra – Sepsiszentgyörgy, Háromszék Táncstúdió
2020. Október 2., 19:00 óra – Sepsiszentgyörgy, Háromszék Táncstúdió

Previous Post

Next Post